Mire az emberek elkezdtek mezőgazdasággal foglalkozni, a hangyák már rég földet műveltek.


Ezek a rovarok ugyanis már régóta termesztenek gombákat. Egy tanulmányban a szakértők azt vizsgálták, hogy ez az egymásra ható evolúció a hangyák és gombák között, és arról is sok mindent elárulhat, hogy mi emberek hogyan viszonyulunk a növényekhez és a növénytermesztéshez.

Több mint 240 hangyafaj foglalkozik mezőgazdasággal, az állatok tápanyagokkal és antibiotikumokkal segítik a gombákat a táplálékért cserébe. A különböző rovarok eltérő stratégiákat dolgoztak ki a termesztésre, voltak, akik a termelést maximalizálták, mások különböző feltételek mellett is a túlélési stratégiájukat fejlesztették.

hangya

Unsplash/Faris Mohammed

Dr. Johnatan Shirtk szerint a legfőbb kérdés az, hogy honnan tudják a hangyák, hogy mire van szükségük a növényeiknek?

„Ezek a hangyák ugyanis képesek különböző helyekre elzarándokolni, csak azért, hogy egy kevés trágyát összeszedjenek, pont olyat, amilyenre a gombájuknak szüksége lehet. Ezeket tudatosan a gombák növesztésére használják"

- tette hozzá Shirk.

Shik és kollégái a panamai esőerdőben vizsgálták a különleges rovarokat és gombáikat. Mint kiderült, a hangyák hihetetlen precizitással tudják megállapítani, hogy egy számukra ismeretlen anyag hasznos lehet-e a gombáknak, adta hírül a 24.hu.

Friss

Getty Images

Az ablakok is beleremegtek New York-ban egy meteorrobbanástól

A héten ez már a második eset, hogy lakott terület felett jelent meg egy hatalmas meteor az égen.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk