Elon Musk
Yichuan Cao/NurPhoto via Getty Images
Elon Musk

A csillagász, aki kiosztotta Elon Muskot és további 9 cool dolog az internetről

Az internet az az óriási tenger, melyben szinte a másodperc törtrésze alatt születnek újabb és újabb, izgalmasabbnál izgalmasabb halak – vagyis bejegyzések. Múlt héten például megtudhattuk, hogy milyen jelei vannak a kutyánk és köztünk fennálló bizalomnak, hogy kik voltak a való életben szépség és szörnyeteg, valamint, hogy hogyan dokumentálná néhány tudós a Föld utolsó másodperceit.



Az űrlift

Ahhoz, hogy az űrbe juttassuk a rakétákat, nagyon sok – és drága – eszközt kell feláldoznunk, arról pedig ne is beszéljünk, hogy ez a folyamat mennyi üzemanyag elégetésével, és persze óriási kockázattal is jár. Pontosan ezért, a 21. század űrversenyének egyik legnagyobb tétje, hogy ki képes a leghamarabb megfelelő alternatívát találni, majd azt felépíteni – például egy űrliftet. De vajon mire van szüksége a mérnököknek egy ilyen eszköz megépítéséhez?

Ember-kutya bizalom

A kutyatulajdonosok – és nem tulajdonosok – körében gyakran esik szó négylábú kedvenceink feltétel nélküli szeretetéről. Vagyis tulajdonképpen arról, hogy mennyire kötődnek ezek az állatok gazdáikhoz, és mennyire bíznak bennük. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy egy-egy hevesebb farokcsóválás még nem biztos, hogy a 100%-os és kölcsönös bizalom jele. De akkor miből tudhatjuk, hogy bízik bennünk legjobb kutyapajtásunk? Az alábbi videóból kiderül.

Fred Astaire és Marjorie Reynolds

Az alábbi képeken Fred Astaire és Marjorie Reynolds látható 1942-ben, amint a Holiday Inn legendás táncjeleneteit próbálják.

Elon Musk és a harvardi tudós

Elon Musk

Elon Musk

Yichuan Cao/NurPhoto via Getty Images

Elon Muskot a héten leiskolázták űrkutatásból, miután egy harvardi csillagász kijavította a milliárdos tweetjét a 2018 elején pályára állított Tesla Roadsterről. „Az autóm jelenleg a Mars körül kering" – tweetelte Musk tegnap egy nagyobb eszmecsere részeként, ám a harvardi Jonathan McDowell, aki az egyetem Asztrofizikai Központjában dolgozik, finoman jelezte neki, hogy tévesek a feltételezései:

Nos, nem. A Nap körül kering, és időnként áthalad a Mars pályáján. Nem ugyanaz a dolog

– tweetelte McDowell válaszul.

Az igazi Szépség és a Szörnyeteg

A Disney ikonikus meséje több száz évvel ezelőtt született, egészen pontosan az 1500-as években, ráadásul igaz történet alapján. Az igazi Szépség és a Szörnyeteg Katalin és Petrus Gonsalvus voltak, ám sokunk kedvence rajzfilmjével ellentétben kapcsolatuk kiteljesedés helyett valójában tragédiába fulladt.

Rekorder űrcsilik

csilipaprik\u00e1k

csilipaprikák

Instagram / astro_kayla / NASA

A Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajósok októberben termesztettek először csilipaprikát. A magokat még júniusban vitték az ISS-re – a NASA kísérletének részeként – hogy kiderüljön, milyen ételeket lehet termeszteni az űrben. Most, közel 6 hónappal a kísérlet megkezdése után kijelenthető, hogy nem csupán sikeres volt a teszt, de az űrcsilik még pár rekordot is felállítottak.

Ember vs. húsfogyasztás

Szinte vitathatatlanul az étel az egyik legjobb dolog az életben. Azon túl, hogy olyan testi élvezet ez, amit naponta akár többször is átélhetünk, kultúránk egyik kifejező eszköze is, mely tökéletesen alkalmas arra, hogy nonverbális üzenetet közvetítsünk vele szeretteink felé. Mégis, a 21. században sokszor felmerül a kérdés, hogy helyesen táplálkozunk-e, kell-e ezen változtatnunk és szükségünk van-e egyáltalán az évszázadokig alapélelmiszerként kezelt húsra.

Billie Eilish és a kérdései

Már öt éve annak, hogy a Grammy-díjas zenei pionír, Billie Eilish életében először megválaszolt egy tucat, a Vanity Fair által feltett kérdést. Ez a hír önmagában nem lenne annyira izgalmas, ám az énekesnő évről évre megteszi ezt újra. Mármint minden évben ugyanazokra a öt évvel ezelőtt kérdésekre válaszol. Íme az idei válaszai:

Egy 19 éves bűnöző

Ez a 19 éves Zofia Posmysz bűnügyi nyilvántartási fotója, miután letartóztatták náciellenes röplapok terjesztéséért 1942-ben. A fiatal lány Auschwitzba került. A haláltábort túlélte, író lett belőle. Még ma is él, 98 éves.

Az emberiség fekete doboza

Fekete doboz

Ariel/Unsplash

Egy kutatócsoport megépítené az emberiség fekete dobozát annak érdekében, hogy az eszköz megőrizze civilizációnk eredményeit. A Föld fekete doboza elnevezésű projekt egy hatalmas acélmonolit lesz, amelyet Tasmániában helyeznének el. A tárgy hasonlít azokhoz a fekete dobozokhoz, amelyeket arra terveztek, hogy túléljék a repülőgép-szerencsétlenségeket, és értékes adatokat szolgáltassanak a nyomozóknak arról, mi vezetett a katasztrófához.

A figyelmetekbe ajánljuk