Amit hitelességnek vélünk, a pszichológusok szerint önmagunkat álltató hazugság.


Egy híres pszichológus, Roy Baumeister lenyűgöző tudományos tanulmányt írt az igazi, autentikus énről és a hitelességről. Úgy véli, a hitelesség érzése abból fakad, hogy a kívánt hírnévnek megfelelően cselekszünk-e. Az emberek tehát akkor érzik magukat leginkább igazi énjükkel összhangban, amikor elérik azt a kívánt státuszt, amit a társadalomban betölteni szeretnének. Ha nem sikerül elérni, kevésbé érezzük hitelesnek magunkat.

Amikor valaki olyasmit csinál, amit szégyellni kell, azt gondolja róla, hogy ez nem rá vall, ő nem ilyen. A hírnevünket rontó cselekedetek ezek szerint nem tükrözik azt, aki szerintünk mi vagyunk. Ez érthető, szeretünk jó emberként gondolni magunkra.

Baumeister azt írja, hogy legfőbb célunk beilleszkedni a társadalomba, ehhez pedig „a jó hírnév ápolása a legfontosabb, amikor ez az embernek sikerül, akár egy pillanatra is, akkor úgy érzi, hogy ez vagyok én!" Ez azt jelenti, hogy bármi, ami segít megőrizni vagy javítani hírnevünket, egy kis lendületet ad a boldogságnak. Ezután ezt az érzést társítjuk a hitelességgel.

Geoffrey Miller evolúciós pszichológus továbbá megjegyzi, hogy a jó érzés, boldogságérzet a viselkedés motiválására alakult ki, amelynek valószínűleg van némi evolúciós haszna. A jó érzés a jó cselekedetek után arra késztet minket, hogy többször viselkedjünk így.

Baumeister ír arról is, hogy egyes amerikai kutatások alapján még az introvertáltak is hitelesebbnek érzik magukat akkor, amikor extravertáltan viselkednek. Ez azért van így, mert Amerika extravertált társadalom.

A kutatások azt mutatják, hogy az emberek nagyobb hitelességet éreznek, amikor extravertáltan, lelkiismeretesen, érzelmileg stabilan és intellektuálisan viselkednek. Mindez független a tényleges személyiségjegyeiktől. Az emberek általában tehát hitelesebbnek érzik magukat, amikor a társadalom által elvárt és nagyra értékelt dolgokat csinálhatnak, ahelyett, hogy saját legbelső vágyaikat követnék.

Érdekes módon a tanulmányok azt sugallják, hogy a hitelesség és a pszichológiai jóllét érzése magasabb, ha az emberek hagyják, hogy hassanak rájuk kívülről és nem állnak ellen a befolyásnak. Ez azzal is társul, hogy több energiával és magasabb önértékeléssel rendelkeznek.

Eddig azt gondoltuk volna, hogy az igazi én akkor jelenik meg leginkább, ha az emberek dacolnak a társadalmi hatásokkal. De már láthatjuk, hogy az emberek jobban érzik magukat, ha hat rájuk a társadalom.

Az igazi, autentikus énünk ezek szerint nem is létezik. Baumeister szerint ez egy ötlet, egy ideál csupán.

Az igazi én az, amilyenek lenni szeretnénk. Amikor ennek az ideálnak megfelelően cselekszünk, akkor azt gondoljuk, hogy „Ez én vagyok." Amikor eltévelyedünk tőle, azt gondoljuk, hogy „Ez nem én vagyok".

Egy ehhez kapcsolódó ötletet tárgyalt Eli Finkel pszichológus és párkapcsolati kutató is. Finkel beszél a Michelangelo-jelenségről.

„Michelangelo fejében ─ írja Finkel ─ Dávid még a szobor elkészítése előtt létezett a sziklán belül."

A pszichológus szerint az egészséges házasságokban minden ember azonosítja partnere legjobb énjét, és segíti őt azzá válni. Ám Baumeister elképzelése szerint csak elképzelésünk van a legjobb önmagunkról, amelyről azt hisszük, hogy az igazi énünk, és hitelesebbnek érezzük magunkat, ha közelebb járunk ehhez az ideálhoz.

Amit az emberek igazi énjüknek gondolnak, az önmaguk jó hírnevű változata. Amikor közelebb kerülnek ahhoz az ideálhoz, jól fogják érezni magukat. Baumeister szerint ez más, mint amikor ténylegesen összhangban állunk saját természetünkkel. A sikeres énünkért ugyanis képesek vagyunk hazudni is akár. Különös, hogy mit meg nem teszünk, amikor szerintünk a hitelesség nevében cselekszünk.

(Forrás: Psychology Today)

A figyelmetekbe ajánljuk