Egy tányér omlett
Bár a legtöbben azt gondoljuk, hogy az omlett elkészítéséhez nem kell túlzottan nagy konyhai tudás, a legtöbb főzőműsorban mégis sorra buknak el a versenyzők emiatt az egyszerűnek gondolt étel miatt. De vajon mi az igazán jó omlett titka? Mutatjuk!


1.      1. Ne finomkodjuk!

Teljesen felesleges finomkodni. Akár villával, akár habverővel is csináljuk, a tojásokat addig kell – erős mozdulatokkal – felverni, amíg az álladuk homogén és habos nem lesz. A tojásba így kerül elég levegő, az omlett pedig emiatt lesz puha.

2. 2. Csak semmi folyadék!

Valamiért az a tévképzet él bennünk, hogy a tojásokat mindenképp fel kell hígítanunk valamilyen folyadékkal. Akármi is legyen az – tej, tejszín vagy víz – azonnal felejtsük el, a végeredmény ugyanis egy nyálkás, kemény tojásrántotta lesz.

3. Ne használjunk túl nagy serpenyőt!

Így ugyanis omlettünk kifejezetten vékony lesz. 3 tojáshoz egy nagyjából 20 centiméter átmérőjű serpenyő az ideális, ilyenkor már töltelékkel is elláthatjuk az omlettet, a súly alatt nem fog megtörni az étel.

4. Nem is hideg, ne is forró!

Ha hideg a serpenyőnk, az omlett nem sül meg egyenletesen, ha pedig forró, akkor a végeredmény egy alul megégett, belül nyers valami lesz. Akkor járunk el a legjobban, ha a felvert tojásokat a vaj habzását követően öntjük bele a serpenyőbe.

5. Ne hagyjuk egy helyben állni!

A serpenyőt folyamatosan mozgásban kell tartanunk. A középen összegyűlt tojást is mozgassuk ki a serpenyő széleire, így kapunk ugyanis egy egyenletes vastagságú omlettet, amit aztán könnyebben feltekerhetünk majd.

A figyelmetekbe ajánljuk