Sokak reggelijét megmentheti a világ első okos kenyérpirítója

Sokak reggelijét megmentheti a világ első okos kenyérpirítója

Újabb segítség a konyhában nem túl jártas konyhaművészeknek.

A kenyérpirító nem a legbonyolultabb szerkezet a konyhában, mégis sokaknak egy egyszerű pirítós is kihívást jelent reggel. Ilyenkor vagy megesszük sok vajjal telepakolva, esetleg levakargatjuk az odaégett részeket vagy mehet is a kukába, és próbálkozhatunk újra.

Talán pont ezért furcsa, hogy eddig kellett várniuk a konyha ördögeinek, hogy elkészüljön az első okos kenyérpirító, ami megmentheti a reggeli kellemetlenségeket.

A House Beautiful számolt be róla, hogy a forradalmi, intelligens kenyérpirító az első érintőképernyővel rendelkező eszköz a piacon, ami elsőre furcsának hangozhat, hiszen ma már szinte mindenből van okos kiszerelés. A Revolution Cooking névre keresztelt pirító kétszeletes, nagy teljesítményű és a legmodernebb technológiával rendelkezik.

Az eddig megszokott kenyérpírtokra időben is jócskán ráver: pillanatok alatt készíti el az ételünket. Akik eddig próbálkozni sem mertek mással a kenyerén kívül, azok még jobban őrülhetnek, hiszen az eszköz olyan széles résekkel rendelkezik, amivel a gofritól kezdve a bagelen át mindent meg lehet pirítani.

Az intelligens kenyérpirító használata pofon egyszerű. Miután bedugtuk az eszközt és beleraktuk a kenyeret, az érintőképernyő segítségével csupán ki kell választani, hogy milyen típusú ételt szeretnénk elkészíteni. Ezután testre szabhatjuk a kenyér árnyalatát és ropogósságát a kívánt pirítási móddal. Az időzítő visszaszámol, amíg a kenyér el nem készül, majd kipattan a masinából. A kivehető morzsatálcája miatt a takarítása is egyszerű.

Nem a legolcsóbb a piacon, ami érthető is, hiszen első okospirítóról van szó. 300 dollár, azaz nagyjából 90 ezer forintért szerezhetjük meg.


A figyelmetekbe ajánljuk