Antonio Conte az Inter szakmai stábjával ünnepel

Antonio Conte első interes szezonját sok kritika érte, hisz bajnoki címet vártak el tőle, de ha megnézzük a statisztikákat, az Internek nem volt ilyen erős szezonja a Mourinho-éra óta.



Az olasz ezüstérmesnek még hátra van az Európa Liga-döntő a Sevilla ellen, de már most új rekordot állított fel a szerzett gólok számát tekintve. Az összes kupasorozatot és a bajnokságot is figyelembe véve 111 gólt lőttek ebben a szezonban, ennyit még sohasem sikerült nekik azóta, hogy létezik a Serie A. A korábbi rekord 107 volt, ami az 1950/51-es és a 2006/07-es idényben jött össze nekik.

Egy másik rekordot is megdöntöttek a hétfő esti, Sahtar Doneck elleni El-elődöntőben: az UEFA-kupa és utódja, az Európa Liga történetében még soha senki nem nyert elődöntőt 5 gólos különbséggel, így ebben ők az elsők.

Amiben kifejezetten kiemelkedőnek számítanak, azok a fejes gólok, Európa öt topligájából (angol, spanyol, német, olasz, francia) idén ők szerezték fejjel a legtöbb gólt, összesen 25-öt. Ahhoz, hogy a Bayern München megelőzze az olaszokat, a német csapatnak 6 gólt kell hátralevő meccsein összehoznia fejjel úgy, hogy az Inter közben egyet sem szerez.

Kéz a kézben

Érdekesség továbbá, hogy a mostani döntőbe jutással az Internazionale lett a második csapat a sorozat történelmében, amelyik négynél többször fináléba jutott, ez lesz az ötödik döntőjük. Hogy melyik csapat volt az első? Döntőbeli ellenfelük, a Sevilla, amelynek a 2020-as lesz a hatodik fináléja az UEFA-kupa/Európa Liga történetében.

Úgy tűnik, hogy Diego Godin megszerzése szerencsét hozott nekik. Az uruguayi középhátvéd ugyanis 2011 óta minden második szezonban játszott valamelyik nagy európai kupasorozat döntőjében. Két Bajnokok Ligája-döntőt elvesztett ugyan az Atlético Madriddal, két Európa Liga-döntőt viszont megnyert a spanyolokkal. Ha újra nyer, ez lesz a harmadik aranyérme a kupasorozatban.

Nyerő páros

Hatalmas idénye volt a tökéletesen egymásra találó Romelu Lukaku – Lautaro Martinez csatárduónak. Lukaku két gólt lőtt a Sahtar ellen, ezzel pedig ez volt a 10. Európa Liga-meccse zsinórban, ahol betalált, továbbá a 7. meccse zsinórban mindkét európai kupasorozatot számolva, ahol gólt szerzett.

Lukaku olyannyira alapembere volt az Internek ebben a szezonban, hogy a Sahtar ellen játszotta 50. meccsét a milánói csapat mezében. Ennyi meccset egyetlen játékos se játszott ebben az idényben a Serie A játékosai közül, sőt mindössze Javier Zanetti és Samuel Eto'o játszott többet valaha egy szezon alatt az Internél, előbbi 52, utóbbi 53 mérkőzésen lépett pályára a 2010/11-es sorozatban. Impozáns névsor.

A belga középcsatár első szezonjában jelenleg egészen kiemelkedő mutatókkal rendelkezik: 33 gólnál és 6 gólpassznál tart. Talán kijelenthető, hogy a Manchester United hibát követett el az elengedésével, figyelembe véve az angolok idei gólmutatóit. Ami argentin partnerét, Martinezt illeti, neki sem kell valószínűleg szégyenkeznie a 48 meccs alatt elért 21 góljával és 6 gólpasszával. A páros így összesen 44 gólt és 12 gólpasszt jegyez együtt.

Martinez egy érdekes statisztikában is vezet az öt topliga csapatait figyelembe véve. Az Európa Ligát, a Bajnokok Ligáját, továbbá a bajnokságot is számolva összesen 13 gólt szerzett a meccsek első fél órájában, ugyanakkor a bayernes Lewandowski még behozhatja a BL-ben, mindössze egy góllal van lemaradva tőle ebben.

Egyúttal a csapat edzője, Antonio Conte is átlépte ebben a szezonban saját árnyékát, hisz karrierje során először fog Európa Liga-döntőt játszani, Bajnokok Ligája döntőt még sosem sikerült neki. A számok alapján karrierje egyik legjobb szezonja ez, bámulatos munkát végzett a José Mourinho óta gyakorlatilag csak tengődő, gyenge szezonokat produkáló Interrel.

A figyelmetekbe ajánljuk