Az NBA összes csapata felkérést kapott, hogy vegyen részt a koronavírust terjedését meggátolni hivatott antitest-tesztben

Az NBA csapatai most közösen léthetnek fel a koronavírus elleni harcban

Az NBA sztárjai is beszállhatnak a vírus elleni harcba

Úgy tűnik, egy amerikai klinika felkérésére a teljes NBA-mezőny aláveti magát a antitest-tesztnek.



Az Egyesült Államok egyik jelentős nonprofit egészségügyi szervezete, a 156 éves múltra visszatekintő Mayo Clinic az AP hírügynökség értesülése szerint felkérte az NBA csapatok összes játékosát és teljes személyzetét, hogy segítsenek megállítani a koronavírus terjedését, és vegyenek részt az antitest vizsgálatokban. A tesztekből ki lehet szűrni, ha valakit – akár tudtán kívül – megfertőzött a vírus, és a szervezete termelt antitestet. Az antitest mások szervezetét megvédheti a súlyos fertőzéstől, áttörést jelenthet a vírus elleni védekezésben.

A Foxsports idézi a klinika egyik részlegvezetőjét, Dr. Priya Sampathkumart, aki jelzi, az antitest tesztek eredményeit követően senki sem várhatja, hogy majd megmondják, mikor lesz vége a járványnak, pusztán arról van szó, hogy a védekezés válhat sokkal hatékonyabbá.

„A csapat és a teljes NBA-mezőny szempontjából nézve azért lenne jelentős, ha mindenki beszállna a tesztelésbe, mert ez már egy jelentős méretű csoport mintáját adná ki"

– ecsetelte az összefogás jelentőségét Dr. Jimmie Mancell, a Memphis Grizzlies csapatorvosa. Természetesen nem csupán emiatt fontos a vizsgálat, de azért is, mert már márciusban tudott volt, hogy számtalan játékos (például Rudy Gobert – Utah Jazz, Marcus Smart – Boston Celtics, Kevin Durant – Brooklyn Nets) megfertőződött, s a mostani vizsgálat kimutatná, hogy kik kapták még el, esetleg hordozzák továbbra is a vírust.

Az orvosi eredményeken túl globális jelentőségű üzenet lenne, ha a sportvilág top-10-es brandje közül az egyik ilyen mértékű összefogást mutatna, ez a többi amerikai „major" sportág (NFL, NHL, MBL) számára is példával szolgálna. Az amerikai kosárlabda liga ad a világ 10 legértékesebb csapata közül hármat. A Forbes februári mérése szerint az NBA által termelt tavalyi bevétel 8,8 milliárd dollár volt, ami idén mintegy 2,1 milliárddal fog nőni. A becslést a korábbi növekedési ütemre alapozták, ám közbeszólt a koronavírus.

A figyelmetekbe ajánljuk