fúrótorony spacex
A SpaceX két hatalmas fúrótornyot vásárolt, hogy tengeren szó űrkikötőkké alakítsa át a későbbiekben. Elon Musk nem titkolt célja, hogy a jövőben ezekről létesítményekről indítsa a Starship űrhajóját, amely embereket küldene a Marsra.

Az újgenerációs, szupernehéz Starship nevű rakétarendszerét már 2012 óta fejleszti a vállalat, Musk elsősorban a Marsra szeretné repültetni, majd kolonizálni az embereket a fejlesztés segítségével. Az űreszközt az óriási teherbírású Super Heavy rakéta juttatja majd az űrbe, ha minden a tervek szerint halad.

Bár az eltelt szűk tíz évben már haladt a projekt, mégis csak a tavalyi évben pörgött fel igazán a SpaceX-vezér egyik legnagyobb álma. Az év közepétől elkezdődtek a komolyabb tesztelések, ahol először csak 150 méteres magasságig repült a Starship prototípusa, majd az év végén sikeresen elérte a kitűzött 12,5 kilométeres magasságot – először ugyan az utolsó másodpercben meg kellett szakítani a kilövést –, ám hat és fél perccel a start után, a visszatéréskor felrobbant.

A most vásárolt fúrótornyok egy újabb szakaszba léptették a munkálatokat. A tornyokat Phobos, illetve Deimos névre keresztelték a Mars két holdja után. Előbbi a Mississippi állambeli Pascagoula partjainál, utóbbi pedig a texasi Brownsville-nél található. A friss állomások már névtáblát is kaptak.

Az űrkikötők fejlesztését egyébként Musk már tavaly nyár óta tervezgette. Egy júniusi tweetjében is arról számolt be, hogy készen állnak az olajfúró-tornyok átalakítására, ahonnan a a Mars és a Hold irányába, illetve gyors Föld körüli útjaira indíthatják majd az újgenerációs rakétarendszerüket.

A SpaceX úszó, szuperhős osztályú űrkikötőket épít a Mars, a Hold és a Föld körüli hiperszonikus utazásokhoz" - írta Elon Musk vezérigazgató 2020 júniusi tweetjében.

(Futurism)




A figyelmetekbe ajánljuk