Elon Musk spaceX Starship

Szinte már a menetrendszerűen robbannak fel Elon Musk rakétái: ez már zsinórban a negyedik a Mars-utazásra tervezett Starship prototípusából.


Ahogy mi is beszámoltunk róla, a SpaceX-vezér egyik legnagyobb álma, hogy 2050-re egymillió embert küldjön a Marsra. Ennek kulcsa a rohamtempóban tesztelt újgenerációs, szupernehéz Starship nevű rakétarendszer. Pár év múlva egyébként ezzel kerülné meg a Holdat is egy milliárdos divatmogul és nyolc általa választott ember.

A most tesztelt SN11-es prototípusa ismét felrobbant, és még landolni sem sikerült neki, ahogy azt elődje korábban már megtette (majd felrobbant). Pontosan nem tudni, hogy mi történt, de az ArsTechnika beszámolója szerint az űrhajó újra sikeresen elérte a tervezett tíz kilométeres magasságot – ezt a motortérbe helyezett fedélzeti kamera rögzítette.

A felszállás közben az egyik Raptor-hajtóművet kikapcsolták a három közül, hogy ne érjen el túl nagy sebességet az SN11-es, majd a megfelelő magasságban a maradék kettőt is leállították.

Ezután rövid lebegés, majd zuhanás vette kezdetét, amiről videók is készültek.

A prototípus oldalára helyezett kamera szerint az SN11 megpróbált függőleges helyzetet felvenni – ahogy elődjei is tették –, ám minden bizonnyal ez most nem sikerült. Végezetül 5 perc 47 másodperccel a felszállás után a központból újra felkapcsolták az egyik hajtóművet a landoláshoz, ám ezután megszakad a videós közvetítés.

A helyi beszámolók szerint egy nagy robbanás volt hallható, majd a rakéta a földbe csapódott. Elon Musk kedvét valószínűleg ez a kísérlet sem szegte. Twitteren igyekezett a jó oldalát meglátni a robbanásnak, és őrült, hogy a keletkezett kráter legalább azon a helyen van, ahol landolnia kellett volna a Starshipnek.

A figyelmetekbe ajánljuk