SpaceX

Landolás közben robbant fel a SpaceX rakétája

Az utolsó másodpercben szakította meg a SpaceX rakétájuk kilövését
Eredetileg már kedden kipróbálták volna a prototípust, ám a start előtt 1,3 másodperccel leállt az indítás, mert hajtómű-meghibásodást jeleztek műszerek és automatikusan törölték a startot.

Az 50 méter magas és 9 méter széles Starship nevű rakétarendszert cég texasi indítóállomásáról bocsájtották fel. Sikeresen elérte a kitűzött 12,5 kilométeres magasságot, majd hat és fél perccel a start után, a visszatéréskor felrobbant. Ezt a rakétatípust arra tervezik, hogy embereket és 100 tonna rakományt el tudjon juttatni a Holdra és – idővel – a Marsra. Musk elsősorban az utóbbira szeretne repülni, majd ott kolonizálni az embereket a fejlesztés segítségével – még ha ez több száz ember halálával is jár.

Azonban a mostani sikertelen landolást nem kell feltétlenül kudarcként felfogni. Musk már a kilövés előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy valószínűleg lesz valamilyen baleset. A tesztrepülés után pedig megdicsérte a csapatát, mert „minden szükséges" adatot megszerzett, ami kellett – később pedig már „Mars, itt jövünk" bejegyzést tett közzé a Twitteren.

A terv néhány olyan manőver kipróbálása volt, amelyek a has felé fordított visszalépést szimulálták a Föld légkörébe, majd végül egy függőleges irányváltás közvetlenül a földet érés előtt. A SpaceX egyre összetettebb prototípusokat fejleszt ki. A filozófia az volt, hogy lépésről lépésre tesztelni kell, még ha sokszor fel is robbannak a prototípusok.


(MTI / BBC)

Friss

A virtuális valóság révén megismerhetjük az emberi pszichét is?

A virtuális valóság biztos pont lehet az emberismeretben a jövőben.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A fűszerek rengeteg egészségügyi hatással bírnak

A gyömbér, kurkuma és fahéj csak néhány azon fűszerek közül, melyek jelentősen javíthatják egészségünket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

4 dolog, amit soha nem szabad elfelejtened, ha depresszióval küzdesz

A depresszió elszívhatja az energiánkat, üresnek és fáradtnak érezhetjük magunkat. Ez pedig az élet minden területén megnehezít a mindennapjainkat. Vannak azonban apró lépések, amelyekkel jobban kontrollálhatjuk érzéseinket, ezzel javítva az általános közérzetünket. Ebből gyűjtöttünk össze négyet!

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk