Meglepő, de pizza már az ókorban is az egyik legkedveltebb street food volt
A pizzát hajlamosak vagyunk modern találmánynak tekinteni, pedig gyökerei jóval mélyebbre, egészen az ókorig nyúlnak vissza. Az egyszerű, feltétekkel gazdagított lepénykenyér már több ezer évvel ezelőtt is a mindennapok része volt – gyors, olcsó és könnyen fogyasztható ételként, amely sok szempontból a mai street food előképének tekinthető.
Az ókori világban számos kultúrában készítettek hasonló lepényeket. A Perzsa Birodalom katonái például a pajzsukon sütöttek lapos kenyereket, amelyeket sajttal és datolyával egészítettek ki. A rómaiaknál is létezett egy változat: a panis focacius, amelyet parázsban sütöttek, majd olívaolajjal, sajttal vagy friss fűszernövényekkel ízesítettek. Ez az étel különösen a szegényebb rétegek körében volt elterjedt, hiszen olcsó volt, laktató, és nem igényelt evőeszközt vagy asztalt – vagyis minden adottsága megvolt ahhoz, hogy az utcán fogyasszák.
Pompejiben feltárt falfestmények és pékségekben megőrződött kenyerek is azt mutatják, hogy ezek a lepények formájukban meglepően közel álltak a mai pizzához. A pizza szó ugyanakkor csak jóval később, 997-ben jelent meg először írásban Közép-Itáliában, és feltehetően egy olyan kifejezésből ered, amely a tészta kézzel történő kilapítására utal – ez a technika máig változatlan.
A ma ismert pizza megszületéséhez azonban egy kulcsfontosságú alapanyag hiányzott: a paradicsom. Ez csak a 16. században, az amerikai kontinensről érkezett Európába, és kezdetben sokan mérgezőnek tartották, ezért hosszú ideig dísznövényként tekintettek rá. Nápoly szegényebb lakói kezdték el először ételként használni, amikor a paradicsomot szósszá főzték, majd a lepénykenyérre kenték. A Vezúv környéki vulkanikus talaj különösen kedvezett a termesztésének, innen származik a máig híres San Marzano paradicsom is.
A 19. század végére a pizza már túllépett a szegények ételének szerepén. Egy 1889-es, sokat emlegetett történet szerint Savoyai Margit olasz királyné nápolyi látogatásakor egy háromféle pizzát készítő pizzaszakács, Raffaele Esposito alkotta meg a paradicsommal, mozzarellával és bazsalikommal készült változatot, amely az olasz zászló színeit idézte. Bár a részleteket a történészek vitatják, az biztos, hogy ebben az időszakban a pizza már az olasz identitás részévé vált.
Az igazi fordulatot a 19-20. század fordulóján zajló kivándorlási hullám hozta. Dél-olasz bevándorlók milliói vitték magukkal a pizzát az Egyesült Államokba, ahol eleinte az olasz közösségek étele maradt. Az első dokumentált amerikai pizzéria, a Lombardi’s 1905-ben nyílt meg New Yorkban. A recept idővel alkalmazkodott a helyi körülményekhez: megjelentek a széntüzelésű kemencék, és a bivalymozzarella helyett tehéntejből készült sajtokat használtak.
A második világháború után a pizza az amerikai katonák révén vált széles körben ismertté, akik Olaszországban találkoztak vele. Az 1950-es évektől kezdve gyorsan terjedt, majd a pizzaláncok megjelenésével iparággá nőtte ki magát. Azóta a világ szinte minden pontján jelen van, és folyamatosan alkalmazkodik a helyi ízléshez – Brazíliától Japánig számtalan változata létezik.
Olvasd el ezt is!