
5 fontos olasz kifejezés, ha Rómában járva úgy rendelnél, mint a helyiek
„Avete un tavolo per due persone?” – Van asztala két személyre?
Amikor belépünk egy étterembe, a köszönés után ezzel a kifejezéssel tudathatjuk a pincérrel, hogy pontosan hányan is vannak a társaságunkban – értelemszerűen a due (kettő) szót mindig helyettesítsük a megfelelő számmal. Jó időben a vendéglátó valószínűleg megkérdezi majd, hogy all'aperto (kint) vagy all'interno (bent) szeretnénk helyet foglalni.

Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ez is érdekelhet! Az egyik legnépszerűbb olasz tésztaételhez csak őrölt borsra és sajtra van szükségünk
„Potrei vedere il menù?” – Megnézhetem az étlapot?
Ha éttermet keresünk, de ránézésre nem tudjuk eldönteni, melyik hely a nekünk való, ezzel a mondatban előre elkérhetjük az étlapot, mielőtt leülnénk egy asztalhoz. Erre nagyvárosokban azonban nem mindig lesz szükség, hiszen a legtöbb helyen jól látható helyre, a bejárat környékére van kihelyezve a menü.
„Sono vegetariano/a.” – Vegetáriánus vagyok.
Ha vegetáriánusként szeretnénk étkezni, Olaszországban nagyon jó helyen járunk, hiszen az ételek jó része mindenféle módosítás nélkül alapból húsmentes. Ha viszont biztosra akarunk menni, érdemes ezt előre közölni a pincérrel – az -o végződést férfiként, az -a végződést pedig nőként használjuk.
„Cosa ci consiglia?" – Mit ajánl nekünk?
Ha inkább a helyiek ízlésére és szakértelmére bíznánk magunkat, érdemes ezzel a mondattal kikérni a véleményüket. Ha tetszik az ajánlás, a Prendo/Scelgo questo! (Ezt kérem/választom!) kifejezéssel válaszolhatunk.

Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ha már Olaszország: Ebben az olasz városban ismét egy kávé áráért vehetünk házat
„Il conto, per favore." – Kérem a számlát.
Magyarországhoz hasonlóan Olaszországban sem megszokott, hogy a pincér magától hozná ki a számlát, ezt mindig kérnünk kell, mielőtt távoznánk. Ha pedig egy kisvárosban vagy faluban étkezünk, és nem tudjuk, hogy fizethetünk-e bankkártyával, ezt az Accettate carte di credito? kérdéssel könnyen kideríthetjük.
Ha Olaszországban járunk, nem érdemes kihagyni a világ legjobb pizzáit sem – az ebben a cikkben bemutatott éttermekben is különösen jól jöhet a fenti öt, egyszerű mondat.
Nyitókép: Fotó: Shutterstock