Létezik egy olasz tésztafajta, ami már évek óta megosztja a profi szakácsokat, ez pedig nem más, mint a hihetetlenül vékony capellini, amit kifejezetten könnyű elrontani. Most elmondjuk, mire érdemes odafigyelni, hogy tökéletes legyen a végeredmény.
A hazánkban is kapható capellini egyfajta cérnametélt, ami ugyanolyan hosszú, mint egy átlagos spagetti. Mivel ennyire vékony, főzési ideje mindössze 2-3 perc – ebből pedig egyenesen következik, hogy muszáj odafigyelni rá elkészítés közben, mert tényleg másodperceken múlik, hogy túlfőzzük-e.
Ez is érdekelhet! Gyors vacsora az esős napokra: krémes paradicsomos tészta, vagyis a pasta alla puttanesca
A profi séfek a The Kitchn szerint éppen ezért nem kifejezetten rajonganak a capelliniért. Nagyon könnyű túl puhára főzni, ettől pedig összetapad és élvezhetetlenné válik. Pedig valójában egy kifejezetten izgalmas tésztaféléről van szó, aminek elkészítéséhez csak néhány alapvető dologra kell odafigyelnünk.
Koktélparadicsomos capellini (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
A legfontosabb: törekedjünk rá, hogy a kelleténél egy kicsivel rövidebb ideig főzzük. A csomagján javasolt főzési időnél 30 másodperccel hamarabb vegyük ki a forró vízből, ugyanis a benne rekedt hő még ezután is puhítja – vagyis, ha pontosan követjük az instrukciókat, könnyen lehet, hogy túlfőzzük.
Ha időben kivettük a vízből, még egy ponton könnyen elronthatjuk, ez pedig a szószválasztás. A capellininek kifejezetten rosszul állnak a nehéz és sűrű szószok, ezek helyett könnyed öntettel – például olívaolaj- vagy vajalapú szósszal – forgassuk össze tálalás előtt.
Ha tovább olvasnál: Nagy bajban van a pármai sonka – lélekben készüljünk a búcsúra
Fontos, hogy a szószunk előbb legyen kész, mint a tészta: minél tovább pihentetjük főzés után a capellinit, annál nagyobb eséllyel tapadnak össze a vékony szálak. Emiatt egyáltalán nem alkalmas arra, hogy nagyobb adagot készítsünk belőle, és később felmelegítsük a maradékot – cserébe viszont annyira gyorsan megfő, hogy bármelyik este összedobhatunk belőle egy könnyű és friss vacsorát.