Kézben egy méz
Fotó: Shutterstock

Erre figyeljünk, ha valóban jó minőségű mézet szeretnénk választani!

Mivel a méz az egyik legtermészetesebb összetevőkből álló élelmiszer, azt gondolhatnánk, nincs is különbség a megvásárolt fajták minőségei között. Ez azonban egyáltalán nincs így: rengetegféle méz létezik attól függően, hogy honnan származik, az év melyik időszakában szedték le vagy épp milyen módszerrel is dolgozták fel. Ez utóbbi kapcsán pedig mindenképp érdemes egy apró részletre odafigyelnünk vásárlásnál.


Körülbelül 2,5 millió éve fogyasztja az emberiség a mézet. Finom íze mellett energiában gazdag szuperélelmiszer és nem mellesleg a cukornál sokkal egészségesebb, természetes édesítőszer is egyben.

Ezt is olvasd el! 4 különleges egészségügyi hatás, amit a méznek köszönhetünk

Létezik azonban a pasztörizálás folyamata, amelynek köszönhetően a 19. század óta például a tej is eltartható hosszabb időre. A folyamatra jellemző felmelegítés és részben sterilizálás viszont ez esetben nem szükséges, mondhatni felesleges.

Hiszen a mézben nem tudnak termelődni baktériumok, így nincs is mit kiirtani a pasztörizálás elvégzésével.

Ennek a tulajdonságnak köszönhető az is, hogy a méz nem tud megromlani.

Ez is érdekelhet: A vegán méz tényleg olyan, mint az igazi – de vajon a méheket is megvédi?

m\u00e9z Unsplash
Hatással van az ízre, és gyakoribb is az olyan mézeknél, amelyeket több különböző forrásból kevernek össze és amelyeknek hasonló az ízvilága

– véli Grace Singleton élelmiszerszakértő a pasztörizálással kapcsolatban.

A pasztörizálásnak nincs egészségügyi előnye; ez csak azért történik, hogy a méz tovább maradjon folyékony, mielőtt kikristályosodik.

Más szóval, ez egy esztétikai döntés, amely viszont csökkenti is egyben természetességét.

Ha tehát biztosra akarunk menni és valóban olyan ízű mézet szeretnénk, amelyet mi elképzeltünk, olvassuk el az üvegen lévő tájékoztatót, ahol kötelező feltüntetni az esetleges pasztörizálás meglétét. A Vince cikke arra is felhívja a figyelmet, hogy a terhes nők számára kivételesen viszont pont a pasztőrözött fajta az egészségesebb.

A figyelmetekbe ajánljuk