Kiderült, melyik magyar ételt imádják, és melyiket gyűlölik a külföldiek
Egy meleg, édes, fűszeres leves, amelynek az alapja fehérbor, tojássárgája és cukor. A borleves régi magyar ünnepi fogás, a Taste Atlas olvasói értékelései alapján azonban a külföldiek nehezebben tudnak mit kezdeni vele, mint a magyar konyha sokkal ismertebb klasszikusaival.
A magyar gasztronómiáról külföldön legtöbbször a gulyás, a csirkepaprikás, a kolbász vagy a lángos jut az emberek eszébe. A Taste Atlas friss magyar rangsora viszont ennél árnyaltabb képet ad arról, mely hazai ételek működnek igazán jól a nemzetközi közönség körében, és melyek azok, amelyek már alapanyagukban vagy tálalásukban is meglephetik azokat, akik először találkoznak velük.
A portál olvasói értékelések alapján állította sorrendbe a magyar fogásokat, ezért a lista inkább nemzetközi ízléslenyomatként érdekes, mint szakmai gasztronómiai ítéletként. Az élmezőnyben több olyan étel szerepel, amely karakteres, mégis könnyen érthető a külföldi vendégek számára.
Az első tízben helyet kapott a csirkepaprikás, a szalagos fánk, többféle kifli és a lángos is. Ezeknél az ételeknél nem nehéz érteni a sikert. A fűszeres kolbász, a ropogós, forró lángos vagy a tartalmas húsleves akkor is ismerős kapaszkodót adhat, ha valaki nem magyar ízeken nőtt fel. A szalámik ráadásul külön listán is jól szerepeltek: a Drive beszámolója szerint a Taste Atlas korábbi szalámirangsorában a szegedi szalámi és a budapesti téliszalámi az első két helyre került, több olasz, francia és román terméket is megelőzve.
A magyar lista végén viszont egy nemzetközi közönség számára nehezebben értelmezhető fogás áll. A borleves 2,4 pontot kapott az 5-ből, így az egyik legalacsonyabban értékelt étel lett a portálon. Az alacsony pontszám alapján inkább erős idegenkedés rajzolódik ki, ami érthető is: a borleves elsőre szokatlan fogás, amelynek ízvilága és tálalása távol áll attól, amit sokan egy levesről gondolnak.
A borleves régi ünnepi fogás, amely több helyen karácsonykor vagy húsvétkor került az asztalra. Főként a Dunántúlon és a Duna mentén ismerték. Alapja rendszerint fehérbor, tojássárgája, cukor, valamint fahéj és szegfűszeg. Már ez is messze áll attól, amit sokan levesként képzelnek el, hiszen a legtöbb konyhában az előételként kínált leves sós, zöldséges, húsos vagy krémes. Ehhez képest a borleves meleg, édes, illatos és boros, így sokkal közelebb áll egy desszertszerű ünnepi fogáshoz, mint egy klasszikus előételhez.
Olvasd el ezt is!