Óriási magyar siker! Két hazai bor is bekerült a világ legjobb 30 tétele közé

Óriási magyar siker! Két hazai bor is bekerült a világ legjobb 30 tétele közé

A világ egyik legrangosabb borversenyén, a Berliner Wein Trophyn számtalan díjjal tértek haza a magyar pincészetek: egy tokaji és villányi bor bekerült a világ legjobbjai közé.


A Berliner Wine Trophy nemcsak Németország legbefolyásosabb borversenye, hanem a világ egyik legnívósabb nemzetközi bortalálkozója is. A BWT minden évben neves termelőket és forgalmazókat hív össze a világ minden tájáról, a beküldött tételek száma pedig folyamatosan növekszik, évente több ezer nevezéssel.

Idén a négyszáz tagot számláló szakmai zsűri közel 14 ezer tétel közül választotta ki a legjobbakat, a versenyen természetesen számos magyar pincészet is indult – számolt be róla a Vince.hu.

Az idei megmérettetésen a magyar borászatok összesen 2 nagy aranyérmet, 65 aranyérmet és 2 ezüstöt zsebeltek be. A Berliner Wein Trophy szabályai szerint legfeljebb a borok 30 százaléka kaphat aranyérmet. Nagy arannyal a legjobb borokon belül is kiemelkedő tételeket díjazzák, ami értelemszerűen egy sokkal szűkebb réteg.

2023 nyarán a 1542 aranyérmesből mindössze 29 bort ért az a megtiszteltetés, hogy nagy arannyal tüntettek ki, közöttük pedig két magyar is m,egtalálható ami óriási elismerés.

boros poharak

Unsplash

Olvasd el ezt is! A világ legészakibb borászata egy magyar nőé

A verseny legmagasabb kitűntetését, a nagy aranyat a Gróf Degenfeld Pincészet 2017-es 5 puttonyos tokaji aszúja, illetve a villányi Gere Pincészet 2017-es Attila Cuvée-je érdemelte ki.

A végső listát pedig IDE kattintva tekintheted meg.

A figyelmetekbe ajánljuk