Fabian Ponce Garcia / Shutterstock
  ●  Gasztronómia

A legtöbben rosszkor sózzák meg a húst, pedig a séfek szerint fontos az időzítés

Egy jó sült hús elkészítése sokszor a legapróbb részleteken múlik. Hiába választunk minőségi alapanyagot és megfelelő serpenyőt, a végeredmény könnyen elmaradhat a várttól, ha rosszkor nyúlunk a sóhoz. Profi séfek szerint ugyanis a hús vastagsága és a fűszerezés időzítése is meghatározza, mennyire lesz ízletes a fogás.

A só és a bors szinte minden húsétel alapvető fűszere, használatukat mégis gyakran megszokásból intézzük el. Sokan közvetlenül a sütés előtt szórják meg a szeleteket, majd azonnal a forró serpenyőbe helyezik őket. Glenn Rolnick amerikai séf szerint azonban érdemes figyelembe venni a hús vastagságát is. Míg egy vékony szelet esetében rövidebb idő is elegendő lehet a sózáshoz, egy nagyobb, tömörebb húsdarabnál a sónak több idő kell ahhoz, hogy megfelelően kifejtse hatását.

Akár 12 órával korábban is megsózhatjuk a húst

A szakember azt javasolja, hogy a vastagabb húsokat már 6–12 órával az elkészítés előtt sózzuk be. Így az fokozatosan behatolhat a hús belsejébe, és egyenletesebben oszlik el benne. A módszer mögött egyszerű folyamat áll. A só először nedvességet von el a hús felszínéről, majd a keletkező sós folyadék idővel visszaszívódhat. Ez segíthet abban, hogy az ízesítés ne kizárólag a külső réteget érintse. Hasonlóan jár el Dylan Mendelsohn séf is, aki gyakran már előző este besózza a másnapra szánt húsokat. A pihentetés alatt természetesen végig hűtőben kell tárolnunk az alapanyagot.

Fontos azonban, hogy a módszer nem minden hús esetében igényel ennyi időt. A vékonyabb szeletekhez rövidebb előkészítés is elegendő lehet, ezért a sózás időpontját mindig az adott alapanyaghoz érdemes igazítani.

A legtöbben rosszkor sózzák meg a húst, pedig a séfek szerint fontos az időzítés
Illusztráció
Fotó: Evgenyrychko / Shutterstock
A fűszerezésnél a fokozatosság is fontos

Gabriel Kreuther, a New York-i Gabriel Kreuther étterem séfje egy másik gyakori hibára hívja fel a figyelmet. Szerinte sokan egyetlen alkalommal próbálják tökéletesre ízesíteni az ételt, pedig a főzés különböző szakaszaiban is érdemes ellenőrizni az ízeket. A fokozatos sózással könnyebben elkerülhetjük, hogy túl sok fűszert használjunk, miközben az alapanyagok természetes aromái is jobban érvényesülhetnek.

A nyers hús kóstolása természetesen kerülendő, így az ízesítést csak akkor ellenőrizzük, amikor az étel már biztonságosan fogyasztható.

A tökéletes sült húshoz tehát nincs feltétlenül szükség bonyolult technikákra vagy drága konyhai eszközökre. Sok esetben már az is látványos különbséget eredményezhet, ha a sózást néhány órával korábbra időzítjük, és elegendő időt hagyunk a húsnak az ízek felvételére.
Nyitókép: Illusztráció / Fabian Ponce Garcia / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!