sült hal zöldfűszerrel és citrommal
Mi, magyarok nem vagyunk egy halas nemzet, minden évnek van azonban egy időszaka, amikor teljesen bepótoljuk korábbi elmaradásainkat. Természetesen a karácsonyról van szó, amikor is szinte minden család ünnepi asztalára kerül legalább halászlé, de sokszor még ennél is tovább megyünk, és sült halakkal is készülünk. Alábbi cikkünkben utóbbival foglalkozunk, egészen pontosan azt mondjuk el, mely zöldfűszerek akánlottak a tökéletes fogás érdekében.


Először is jegyezzük meg, hogy a sült hal állandó kísérője a citrom, és mivel ez a citrusféle rendkívül savas, fontos, hogy olyan fűszereket válasszunk, amelyek jól illenek ehhez a jegyhez.

Ezt is olvasd el! 4 fűszerkeverék, amit többször kellene használnod!

Bazsalikom

bazsalikom

Fotó: Christina Rumpf/Unsplash

A savanyú citrom és az édeskés ízű bazsalikom mindenféle hallal, de különösen a tőkehallal alkot nagyszerű párost. Nem is kell több, csak tegyünk frissen facsart citromlevet, apróra vágott bazsalikomot és egy kis a vajat a serpenyőnkbe, majd erre rá a halat. Az eredményt mindenki imádni fogja.

Cirtomfű

citromf\u0171

Fotó: Shutterstock

Ennek a fűszernek a használata a sült vagy párolt egész halakhoz illik talán a legjobban. Szerezzünk be egy tengeri keszeget, pácoljuk be citromfűvel és más, tetszőleges összetevőkkel, majd süssük aranybarnára. A citromfűvel sült hal egyébként a keleti konyhában, azon belül is a thai gasztronómáiban az egyik legnépszerűbb fogás.

Kapor

kapor

Fotó: CHUTTERSNAP/Unsplash

A frissen szedett kapor enyhe, édes íze jól kiegészíti a halak karakterét. Szórjunk apróra vágott kaprot a vajba, majd olvasszuk rá egy sütőben vagy serpenyőben sült halfilére. Mint a legtöbb halas recept esetében, egy kis citrom itt is ajánlott a még pikánsabb eredmény érdekében.

Ez is érdekelhet: Kívül ropogós, belül puha – így készítsük el a halat otthon!

Rozmaring

rozmaring

Fotó: Babette Landmesser/Unsplash

A rozmaring erős, fenyőfás ízzel rendelkezik, amely akár túlságosan el is nyomhatja egy hús karakterét. Emiatt mértékkel, de mindenképp próbáljuk ki erősebb ízű halszeletekhez, például lazachoz vagy tonhalhoz. A mentafélék családjába tartozó növény nemcsak finom, hanem egészséges is: antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is bír.

Zsálya

zs\u00e1lya

Fotó: Jana Ohajdova/Unsplash

Kifejezetten gyógynövényes ízű, kissé borsos, földes, citromos és mentás jegyekkel. A rozmaringhoz hasonlóan ezzel a fűszerrel is óvatosan kell bánni. A zsályával, vajjal és fokhagymával sült tőkehal vagy laposhal ízélményében azonban nem fogunk csalódni.


A figyelmetekbe ajánljuk