A reggelek megmentője: egyszerűen elkészíthető energiaszelet
Valamennyien ismerjük azt az érzést, amikor – függetlenül attól, hogy épp sokat, vagy keveset aludtunk – egyszerűen nem tudjuk produktívan elkezdeni a napunkat. Ilyenkor a legtöbben a kávétól várjuk a megváltást – ami valójában még izgalmas is lehet néha –, ám egy otthon elkészíthető energiaszelet is sokat segíthet.


Az energiaszeletek már csak azért is jók, mert a reggeliket tökéletesen tudják helyettesíteni egy-egy sűrűbb nap legelején. Ráadásul az összeállításuk sem túl bonyolult. Mutatjuk!

  • 2 csésze kesudió;
  • 2 csésze zabpehely;
  • 6 dkg aszalt vörösáfonya;
  • 2 teáskanálnyi gyömbér;
  • 2 teáskanálnyi fahéj;
  • 2 csésze lereszelt alma;

A 180 fokra előmelegített sütőbe – egy sütőpapírral kibélelt tepsibe – tegyük be a kesudiót és a zabpelyhet, majd süssük őket 10-15 percig. Ha elkészült, vegyük ki őket, és az almán kívül minden egyéb hozzávalóval együtt, az aprítógépbe helyezve addig turmixoljuk őket, amíg az így kapott elegy állaga sima nem lesz. Ha ez elkészült, keverjük hozzá az almát is, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk bele egyenletesen. Ezt követően mehet is a sütőbe 20 percre.

Ebből a mennyiségből nagyjából 12 szelet energiaszelet lesz.

A figyelmetekbe ajánljuk