3 kihagyhatatlan medvehagymás sós sütemény, amit muszáj kipróbálnod

3 kihagyhatatlan medvehagymás sós sütemény, amit muszáj kipróbálnod

A medvehagyma-szezon közeledtével összegyűjtöttünk néhány isteni medvehagymás sós süteményt, aminek nehéz lesz ellenállni.

Medvehagymás sós rudacskák

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 30 dkg finomliszt
  • 15 dkg margarin
  • 150 g tejföl (kis pohár)
  • 1 tk só (ízlés szerint)
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • 0.5 csokor medvehagyma (apróra vágott)
  • 1 db tojás (a kenéshez)

Tetejére:

  • 5 dkg sajt (ízlés szerint)
  • 2 teáskanál szezámmag (ízlés szerint)
  • 2 kávéskanál köménymag (ízlés szerint)
  • 1 ek lenmag (ízlés szerint)

Elkészítése:

A lisztet, sót, szódabikarbónát elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a tejfölt is és tésztát gyúrunk belőle, ezt követően pedig egy maréknyi, aprított medvehagymát is beleszórunk. A sütőt eközben előmelegítjük. A tésztát nem feltétlenül kell pihentetni. Körülbelül ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, majd rudakat vágunk, ezután pedig a gyúródeszkán lekenjük tojással és tepsibe helyezzük. Végül ízlés szerint megszórjuk sajttal, magvakkal. A sütő hőfokát mérsékeljük és vegyük ki akkor, amikor színt kap a teteje is.

Medvehagymás pogácsa

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 25 dkg margarin
  • 3 dkg friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 dkg cukor
  • só ízlés szerint
  • 1 dl tejföl
  • 2 db tojássárgája
  • 2 ek margarin (a tésztát majd megkenni)
  • 2 csokor medvehagyma
Elkészítése:
Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk. A margarint a liszttel elmorzsoljuk, illetve a többi hozzávalóval is összedolgozzuk, kivéve a medvehagymát. A tésztánkat téglalap alakúra nyújtjuk, ezután megkenjük olvasztott margarinnal és megszórjuk aprított medvehagymával. Felsodorjuk, mint egy piskótatekercset, és sodrófával megütögetjük a tésztát, a két végét középre hajtjuk. Hagyjuk 20 percig letakarva pihenni, ezt követően újra kinyújtjuk, megkenjük olvasztott margarinnal, szórunk rá medvehagymát, és hajtogatjuk, még egyszer ismételjük meg ezt a folyamatot. Ha kész kinyújtjuk, bevágjuk a tetejét, egy egész tojással megkenjük, sütőpapírral kibélelt tepsiben hagyjuk 10 percig pihenni. Sütjük pár percig 180 fokon, majd 160 fokon, amíg meg nem sül.

Medvehagymás sós kalács

Hozzávalók:

  • 1 kg finomliszt
  • 2.5 dl tej
  • 2.5 dl víz
  • 5 dkg friss élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 ek só (púpozott)
  • 2 ek joghurt
  • 1 db burgonya
  • 0.5 dl napraforgó olaj
  • 1 csokor medvehagyma
  • 1 db tojás
Elkészítése:
A lisztet beleszitáljuk egy tálba, majd csináljunk egy mélyedést a közepébe. A főtt krumplit egy krumplinyomón nyomjuk át a lisztre. A langyos tejben elkeverjük a cukrot, beleöntjük a mélyedésbe. Belemorzsoljuk az élesztőt, majd az ujjunkkal elkeverjük úgy, hogy egy kis lisztet is beledolgozunk a tejbe. Ezután hagyjuk felfutni. Következő lépésként adjuk hozzá a joghurtot, a tojássárgáját, az olajat, az aprított medvehagymát, és dagasszuk be vízzel. Közepesen lágy tésztát kell, hogy kapjunk, ha nem sikerült feljavítható vízzel. 40 percet konyharuhával letakarva kelni hagyjuk. Amennyiben megkelt, lisztes gyúrótáblára borítjuk, átdagasztjuk. Majd hat egyforma részre vágjuk. Ezeket a kisebb darab tésztákat henger alakúra formáljuk. Két kalácsot kapunk, hármat fonunk össze egynek. További 30 percig hagyjuk letakarva kelni, majd tojásfehérjével megkenjük és zsírozott tepsibe süssük. Előmelegített sütőben sütjük, ha közepesen arany színűnek látjuk akkor kész is.

(Nosalty)

A figyelmetekbe ajánljuk