Hogyan kerültek milliók csontvázai Párizs alá? A katakombák története
A 18. század Párizsa súlyos problémával szembesült, amikor a túlzsúfolt temetők már a lakóházakat is veszélyeztették. A megoldást végül a város alatti elhagyott kőbányákban látták: így születtek meg a katakombák. Ma is milliók maradványait őrzik itt, miközben az alagútrendszer a francia főváros egyik legfelkapottabb látványosságává vált.
1780 tavaszán egy párizsi ház pincéjének fala beomlott, majd a szomszédos Aprószentek temetője maradványai beömlöttek az épületbe. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset, 1774-ben több pincében is hasonlóra lettek figyelmesek. Az incidensek rávilágítottak arra, hogy a város legnagyobb temetője már évszázadok óta túlzsúfolt, és komoly egészségügyi kockázatot is jelent. A korszakban elterjedt nézet szerint a betegségeket a „rossz levegő”, az úgynevezett miazma terjesztette; úgy vélték, hogy a rothadó növények vagy tetemekből felszálló bűzös gőz veszélyes lehet, így azonnal megoldást akartak találni.
A probléma gyökerei a középkorra nyúlnak vissza, amikor az egyház engedélyezte a temetkezést a városokon belül, a templomok körül. A temetők azonban idővel megteltek, és egyre nehezebb lett új sírhelyeket találni. Bár Európa más részein csontkápolnákkal próbálták kezelni a helyhiányt, a 18. századra a felvilágosodás hatására egyre többen követelték a városi temetők felszámolását.
A temetők bezárása után továbbra is megmaradt a kérdés, hogy hová kerüljön a több millió elhunyt maradványa. A megoldást a város alatt húzódó, már az ókor óta létező bányarendszer kínálta. 1785-ben Charles-Axel Guillaumot kapta a feladatot, hogy az elhagyott alagutakat osszáriummá, vagyis csontházzá alakítsa.
Az egyház kezdetben ellenezte a tervet, de a közegészségügyi szempontok végül felülírták álláspontjukat. A csontok átszállítása jellemzően éjszaka zajlott: kézzel emelték ki őket, majd szekereken vitték át a városon, és a Rue de la Tombe-Issoire közelében kialakított aknába helyezték. A folyamat során a hatékonyság volt a fő szempont, nem a méltó megemlékezés. A maradványok többségéről így nem lehet tudni, hogy kihez tartozik.
A munka a francia forradalom idején átmenetileg lelassult. Később újabb áldozatok kerültek ide, például az 1792-es szeptemberi mészárlások során kivégzettek közül is néhányan. Az új temetkezések ugyanakkor már a város peremén kialakított temetőkben történtek.
1809-ben Napóleon utasítására a katakombák egy részét megnyitották a látogatók előtt. A csontokat a falak mentén rendezték el, a koponyákból és combcsontokból látványos struktúrákat alakítottak ki, valamint külön termeket nyitottak meg, például ásványoknak.
A rendszer ma mintegy hatmillió párizsi maradványait őrzi, amelyek többsége a látogatók elől elzárva található. A katakombák nemcsak turisztikai látványossággá váltak, hanem a halál egyenlőségének szimbólumává is: arisztokraták és munkások, fiatalok és idősek maradványai keverednek egymás mellett.
Olvasd el ezt is!