A felhőkarcoló, ami tönkretette Párizs látképét
A Tour Montparnasse 1973-ban készült el, és azóta is külön fejezetet jelent Párizs modern építészetében. A város belső részén ez volt az első igazi felhőkarcoló, 210 méteres magassággal és nagyjából 120 ezer négyzetméternyi irodaterülettel egy olyan környéken, amelyet mindenki Párizs szívének tartott. A torony célja eleve nem emlékmű vagy jelképes gesztus volt, hanem egy kifejezetten üzleti funkciójú irodaház, a tövében kereskedelmi terekkel.
A torony ötlete az 1950-es évek végén, 1958–1959 környékén született meg, amikor a háború utáni átalakulások közepette a modernizáció sok helyen kifejezetten vonzó cél volt. Párizsban a Montparnasse környéke szimbolikus helyszínnek számított: a városrésznek erős kulturális múltja volt, miközben a pályaudvar és a környezete egyre inkább a napi ingázás és a zsúfoltság terepe lett. A fejlesztési terv több ütemben gondolkodott, új lakóépületekkel, bevásárlóközponttal, a pályaudvar átépítésével, és mindennek középpontjában a toronnyal.
A terv papíron egy modern Párizst ígért, a megvalósítás azonban nehezen indult. A korabeli Európában egy 60 szintes torony megépítése nem volt rutinfeladat, sem műszakilag, sem pénzügyileg. A kivitelezés csak 1969-ben kezdődött el, addigra pedig a torony eredetileg korszerűnek szánt formavilága többek szemében már elavultnak tűnt.
A konstrukció önmagában is mérnöki kihívás volt. A metró egyik vonala közvetlenül a torony alatt futott, ezért rendkívül komoly feladat volt a terhelést megfelelő módon eloszlatni. A megoldás megerősített szerkezetekből, nagy teherbírású betonelemekből és mélyre lenyúló alapozásból állt. A talaj ráadásul korábbi bányászati tevékenység miatt sem volt ideális, ezért a cölöpöknek nagyon mélyre kellett lemenniük, hogy stabilabb réteget érjenek el. A torony gyors ütemben készült, a kivitelezés tempóját egy akkoriban modernnek számító, folyamatos zsaluzásos technika is segítette, ami lehetővé tette a 24 órás építést és a látványos ütemű növekedést.
Mire a torony elkészült, a városlakók vérre menő vitákat folytattak róla. Párizs látképét a 19. század közepén végrehajtott nagy átépítések után egységes párkánymagasság, világos kőhomlokzatok, hosszú sugárutak és hasonló léptékű háztömbök jellemezték. Ehhez a városi ritmushoz képest a 210 méter magas, sötét torony radikális váltásnak hatott, különösen azért, mert számos nézőpontból belógott a város ikonikus helyszíneinek látványába, és pontosan ez az, amit a párizsiak egy része kifejezetten nehezen visel.
1977-ben, mindössze négy évvel az átadás után olyan korlátozást vezettek be, amely a történelmi belvárosban lényegében megtiltotta a 25 méternél magasabb épületek építését. A tilalom évtizedekig meghatározta, mi férhet bele Párizs központjába, a magas épületek pedig inkább a városon kívülre szorultak. Ezért alakult ki az, hogy a felhőkarcolók többségét a La Défense üzleti negyedben találni, jóval a történelmi magtól távolabb.
A 2010-es években már a bontás gondolata is komolyan felmerült, végül azonban a felújítás kapott zöld utat. 2017-ben jóváhagytak egy átfogó renoválási tervet, amely nem a torony lebontásával próbálja kezelni a problémát, hanem a látványát akarja gyökeresen átalakítani. A koncepció lényege, hogy a mostani, monolit tömeget kicsit „fellazítsák” optikailag: a homlokzatra olyan elemek kerülnének, amelyek megtörik a torony függőleges, sötét blokkszerűségét.
Olvasd el ezt is!