Az 1930-as években az Atlanti-óceán átszelése még többnapos hajóutat jelentett. A repülőgépek ekkor nem közlekedtek rendszeresen Európa és Amerika között, a német léghajók viszont már két-három nap alatt megtették ezt a távolságot. A léghajózás fejlődésében Németország meghatározó szerepet játszott. A Ferdinand von Zeppelin gróf által úttörőként alkalmazott merev vázas konstrukciók az 1930-as évekre már rendszeresen szállítottak utasokat az óceán felett. A náci vezetés propagandaeszközként is felhasználta a járműveket, amelyek közül az 1936-ban szolgálatba állított, 245 méteres Hindenburg volt a legnagyobb.
A Titanic méreteivel vetekedő léghajó fedélzetén elegáns étkező, kényelmes társalgók és hatalmas panorámaablakok várták az utasokat. Még egy dohányzószobát is kialakítottak, amelyet a biztonság érdekében túlnyomás alatt tartottak. Erre azért volt szükség, mert a hatalmas szerkezetet rendkívül gyúlékony hidrogén emelte a magasba. A tervezők eredetileg a biztonságosabb, nem éghető héliummal számoltak, az amerikai exportkorlátozások miatt azonban végül hidrogént alkalmaztak. Ez könnyebben hozzáférhető és nagyobb felhajtóerejű gáz volt, ám levegővel keveredve már egyetlen szikra is elegendő lehetett a meggyulladásához.
A Hindenburg 1937. május 3-án indult el Frankfurtból, fedélzetén 36 utassal és 61 fős személyzettel. Az óceán feletti átkelés eseménytelenül telt, az erős ellenszél azonban késést okozott. Amikor május 6-án megérkezett az amerikai New Jersey államban található Lakehurst légibázisához, viharos időjárás fogadta.
Max Pruss kapitány órákig várakozott a kedvezőbb körülményekre, majd megkezdte a leszállást. A változó szélirány miatt éles fordulókat kellett végrehajtania, miközben a személyzet a léghajó hátsó részének süllyedését próbálta ellensúlyozni. A földi megfigyelők ekkor már a külső burkolat szokatlan hullámzását észlelték, ami később felvetette a hidrogénszivárgás lehetőségét.
Este 19 óra 25 perckor lángok csaptak fel a Hindenburg hátsó részén. A tűz pillanatok alatt végigsöpört a hidrogénnel töltött szerkezeten, amely 34 másodperc alatt a földre zuhant. Az utasok és a személyzet tagjai közül többen az ablakokon keresztül próbáltak menekülni.
Korábban is történtek súlyosabb léghajóbalesetek, a Hindenburg pusztulását viszont filmkamerák rögzítették. Herbert Morrison rádióriporter megrendült helyszíni tudósítása szintén történelmi jelentőségűvé vált. A hangfelvételt csak másnap sugározták, a ma ismert filmképekkel pedig évekkel később kapcsolták össze. A lángoló óriásról készült felvételek világszerte megrendítették a közvéleményt. A katasztrófa végleg aláásta az utasok bizalmát a hidrogénnel töltött léghajókban, és véget vetett a menetrend szerinti transzatlanti léghajózás korszakának.
A vizsgálatok nem tudták kétséget kizáróan megállapítani a tűz keletkezésének pontos okát. Az egyik legelfogadottabb magyarázat szerint a megsérült gáztartályból kiszivárgó hidrogént egy elektrosztatikus kisülés gyújthatta meg. A szikra keletkezésének körülményei és a külső burkolat szerepe azonban máig vitatott.
Olvasd el ezt is!