Tudósok megváltoztatnák a teljes periódusos rendszert

Tavaly volt kereken 150 éve, hogy Dmitrij Ivanovics Mengyelejev közzétette a kémiai elemek periódusos rendszerét, más néven a Mengyelejev-táblázatot. Bár az orosz kémikus rendszerét azóta új elemek felfedezésével és a kémiai viselkedést leíró újabb modellekkel bővítették és finomították, felépítéséhez senki nem nyúlt hozzá. Legalábbis eddig.


A Journal of Physical Chemistry tudományos folyóiratban jelent meg az a tanulmány, amely arról számol be, hogy a ma ismert periódusos rendszert is lehetne pontosabbá tenni:

Zahed Allahyari és Artem Oganov tudósok olyan megoldást javasoltak, melyben mindegyik elemhez egy úgynevezett Mengyelejev-számot rendelnek.

Az ilyen számok levezetésére többféle módszer létezik, de a tanulmány két alapvető, közvetlenül mérhető mennyiség kombinációját használná fel: az adott elemek atomjának sugárátmérőjét és az elektronegativitását – olvasható a IFL Science beszámolójából. Az igazi újdonság az, hogy a szakértők szerint kétdimenziós rendszert kellene alkotni, amiben benne vannak az úgynevezett bináris vegyületek is, mint amilyen például a nátrium-klorid (NaCl).

Allahyari és Oganov szerint módszerük azért lenne jobb, mert segítene megjósolni azoknak a vegyületeknek a tulajdonságait, amelyeket egyelőre még meg sem alkottak. Az új rendszert ráadásul ki lehet bővíteni olyan vegyületekre is később, amelyek nem kettő, hanem három összetevőből állnak.

A figyelmetekbe ajánljuk