rozét ivó lány

Egy kutatás kimondta, amit eddig is sejtettünk: imádunk borozni

A felnőttek többsége gyakran borozik, és megengedőek a mértékkel – ez derül ki a Survey Monkey kutatásából, ahol 528 embert kérdeztek meg borfogyasztási szokásaikról.



A felnőttek nagyjából 75%-a fogyaszt bort elvétve. Közülük pedig ezt sokan rendszeresen teszik. A borivók csaknem fele (44%) hetente legalább néhány pohárral megiszik– ez a szám a 60 év feletti felnőtteknél 53%-ra, a 30-44 évesek esetében pedig 51% -ra nő.

És hogy miért olyan népszerű a felnőttek körében a bor? A kutatás során három rendszeresen előkerülő válasszal lehetett találkozni.

Egészséges

Legalábbis a megkérdezettek szerint.

A kutatásokban is általában a bor egészségre gyakorolt kedvező hatásáról olvashatunk, és hogy a legjobb választás a más típusú alkoholokkal szemben. Úgy tűnik a fogyasztók is egyetértenek ezzel.

A megkérdezettek 42%-a tartja egészségesnek a bort, a maradék 48% pedig, hogy sem nem egészséges, sem nem egészségtelen. A számok drasztikusan javultak, amikor a sörrel kellett összehasonlítani a jótékony hatásokat – ebben az esetben 66% tartotta a bort egészségesebbnek. Arra a kérdésre, hogy mennyi bort kell innia valakinek, hogy fordított legyen a hatás, a borfogyasztók finoman szólva is megengedőek voltak. A válaszadók körülbelül 73%-a mondta, hogy naponta több pohár bort kell meginni ahhoz, hogy ez egészségügyi kérdéssé váljon. Az idősebb korosztály (60 éves kor felett) különösen nagylelkű volt, mivel 83%-uk úgy gondolja hasonlóan.

Megfizethető

Egy üveg bor lényegében olyan drága lehet, amilyet csak akarunk, de a megkérdezettek nem a magasabb árú termékeket emelik le a polcokról.

Csupán 3% hajlandó 100 dollár (nagyjából 30 ezer forint) felett fizetni és csak 7% ad ki egy palackért 50 és 99 dollár közötti összeget. Meglepő módon a borok iránti érdeklődés alig változik a korral vagy a fizetés növekedésével. A 45 év felettiek szintén csupán 7%-a költ 50 dollár fölötti borokra, illetve a 100 ezer dolláros (nagyjából harmincmillió forint) vagy annál magasabb jövedelemmel rendelkezők között is csak 13 százalék, aki efölött vásárol bort magának.

Külsőség 

Ki ne akarna egyszerre nyugodtnak, fantáziadúsnak, egészségtudatosnak és szórakoztatónak tűnni egyszerre?

Kiderült, hogy a borivás olyan magabiztosságot ad az embernek, hogy szinte hírességnek tekintik magukat közben.

Az egyik válaszadó pontosan így fogalmazta meg az érzését:

„A borivók divatosak, lelkiismeretesek és okosak. Sokat tudnak a borról, és kifinomult ízvilágukkal élvezhetik azt."

A borivók között a négy legfontosabb jelző, amit társítottak szokásukhoz: nyugodtak (59%), kifinomultak (38%), szofisztikáltak (25%) és egészségtudatosak (18%).

És úgy látszik az önbizalomnak is jót tesz. Ha tehetjük, töltsünk is ki egy pohárral a fárasztó nap végére – természetesen mértékkel.

A figyelmetekbe ajánljuk