agy
Fotó: Shutterstock

„Zombineuronok” segítségével tudhatunk meg többet a tanulás folyamatáról

Véletlenül bukkant rá egy portugál tudóscsoport az úgynevezett zombineuronokra. Nem kell rosszra gondolni, a szóban forgó idegsejtek teljesen veszélytelenek, ellenben sokat segíthetnek a kutatóknak a tanulás folyamatának megértésében.


Egy portugál tudóscsoport éppen a kisagyat vizsgálta, amikor meglepő felfedezést tett – írja a ScienceAlert.

A kisagy (latin nevén cerebellum) biztosítja az akaratlagos izmok egyenletes összehúzódását, így döntő szerepe van a mozgás és a testtartás szabályozásában. A cerebellumnak köszönhető, hogy séta közben nem megyünk neki más embereknek, vagy hogy meg tudunk inni egy pohár vizet anélkül, hogy kiöntenénk azt.

A kisagy a tanulás folyamatában is fontos szerepet játszik: ha például beverjük a térdünket az asztalba, segít abban, hogy legközelebb elkerüljük ezt a hibát.

Ez is érdekelhet: Így működnének a valóságban a Szegény párákban bemutatott agyátültetések

A kutatók az úgynevezett optogenetikai módszer segítségével – a metódus lényege, hogy fénnyel stimulálják a sejteket –, próbáltak meg többet megtudni erről a folyamatról.

tanul\u00f3 l\u00e1ny

A tanulás folyamata régóta érdekli a tudósokat

Fotó: Unsplash

A kísérleti egereknek képi jeleket mutattak a kutatók, eközben stimulálták az állatok kisagyában található kúszórostokat. Idővel a tudósok elérték, hogy az egerekből akkor is pislogást váltson ki a vizuális inger, ha már nem éri őket stimuláció.

Mindez azt bizonyítja, hogy a kúszórostok kulcsfontosságú szerepet játszanak az asszociatív tanulás folyamatában.

A tudomány már régóta sejtette ezt, de a portugál kutatók igazolták először az elmélet helyességét.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: 3 szokás, amivel sokkal könnyebb a tanulás

A tudósok azonban egy nem várt felfedezést is tettek. Amikor egy fényérzékeny proteint, úgynevezett channelrhodopsin-2-t adtak a kúszórostokhoz, azok zombiszerűen kezdtek viselkedni: nem haltak el, de nem voltak képesek betölteni funkciójukat.

A kísérleti egerek ezt követően tanulni sem voltak képesek, teljesen passzívvá váltak.

A tanulmány hozzájárulhat annak megértéséhez, hogy pontosan miként működik a tanulás folyamata a kisagyban, további kutatások révén pedig arra is fény derülhet majd, hogyan tudjuk megóvni mentális egészségünket.

A figyelmetekbe ajánljuk