Az Everest a Himalájában, Nepál és Tibet határán található, csúcsa pedig a halálzónába nyúlik, ahol a levegő oxigéntartalma jóval alacsonyabb, a hőmérséklet pedig akár mínusz 60 fokig is süllyedhet. Bár a hegyet tartják a Föld legmagasabbjának, más jelöltek is szóba jöhetnek.
Ennek oka, hogy nincs egyetlen, mindenki által elfogadott szabály arra, hogyan határozzuk meg egy ilyen képződmény magasságát. A 18. században sokan még az ecuadori Chimborazót tartották a Föld akkor ismert legmagasabb hegyének, később a Dhaulagiri, majd az Everest került az élre. A változások részben a méréstechnika fejlődéséből adódtak, illetve abból, hogy a hegyek maguk sem változatlan képződmények.
A Himalája például az indiai és az eurázsiai kőzetlemez ütközésének eredménye, amely 40–50 millió éve kezdődött, és még ma is tart. Emiatt az Everest évente tovább emelkedik, miközben a földrengések, a gleccserek, az időjárás és az erózió folyamatosan koptatják. A 2015-ös nepáli földrengés után egyes himalájai csúcsok akár 60 centiméterrel is alacsonyabbak lettek.
A hegyek születése és pusztulása ugyanannak a bolygószintű folyamatnak a része. A kőzetlemezek ütközhetnek, egymás alá bukhatnak vagy szétválhatnak, ezekből pedig gyűrthegységek, vulkánok és óceán alatti hegyláncok alakulnak ki. A hegyek nem emelkednek örökké, hiszen ahogy egyre nagyobb tömegük lesz, a kéreg süllyedni kezd alattuk, miközben az erózió is pusztítja őket.
Más égitesteken egészen más léptékekkel találkozunk. A Mars Olympus Mons nevű vulkánja körülbelül 22 kilométer magas, és olyan hatalmas, hogy a teljes Hawaii-szigetlánc elférne benne. A Földön ilyen méretű képződmények a lemeztektonika, az erózió és a gravitációs egyensúly miatt nem maradhatnának fenn.
Az Everest magasságát általában az átlagos tengerszinthez viszonyítjuk, és ebben az értelemben valóban a legmagasabb hegyről beszélünk. Csakhogy a tengerszint sem tökéletesen egyenletes. A Föld nem szabályos gömb, hiszen az Egyenlítőnél „kidudorodik”, ráadásul a gravitációs különbségek miatt apró dombok és völgyek alakulnak ki a tengerszinten. A tudósok ezért egy átlagolt tengerszintet használnak kiindulópontként.
Ha viszont a hegy teljes magasságát nézzük az aljától a csúcsáig, már nem az Everest vezet. A hawaii Mauna Kea nagy része a Csendes-óceán alatt rejtőzik, a tengerfenéktől a csúcsig mérve több mint 10 ezer méter magas. Ha szárazföldi alappal számolunk, akkor az alaszkai, 6190 méter magas Denali is erős jelölt, mert jóval nagyobb szintkülönbséggel emelkedik ki környezetéből a Csomolungmához viszonyítva.
A harmadik szempont szerint az is meghatározó lehet, hogy melyik csúcs van a legtávolabb a Föld középpontjától. Ebben az esetben az ecuadori Chimborazo győz. Bár tengerszint feletti magassága jóval kisebb az Everesténél, az Egyenlítő közelében található, ahol a Föld sugara „hosszabb”, vagyis ahol a felszín távolabb esik a Föld középpontjától. Emiatt a Chimborazo csúcsa több mint két kilométerrel távolabb van a bolygó középpontjától, mint az Everest teteje.
A GPS és a műholdas rendszerek sem ugyanattól a ponttól mérnek. Utóbbiak egy matematikai földmodellhez, az ellipszoidhoz viszonyítanak, amely nem teljesen azonos az átlagos tengerszinttel.
A jelenleg elfogadott gyakorlat szerint a hegyeket átlagos tengerszint felett mérjük, ezért az Everest marad a világ legmagasabb pontja. Ez ugyanakkor inkább választott mérési szabály, mint minden szempontból végleges igazság.
Olvasd el ezt is!