Multiverzum illusztráció
Fotó: Shutterstock

Sokak szerint a párhuzamos univerzumokban könnyebben alakulhat ki az élet

A tudósok állítják: az űrlények a multiverzumokban rejtőzhetnek

Léteznek-e idegen létformák és ha igen, hol keressük őket? Az emberiség történetével nagyjából egyidősek ezek a kérdések, amikre a mai napig nem sikerült kielégítő választ találnia senkinek. A Futurism most egy olyan tanulmányról számol be, ami szerint ennek borzasztóan egyszerű oka van: nem a jó univerzumban kerestük a földönkívülieket.


A hatvanas-hetvenes évektől az asztrofizikusok egyik legmegosztóbb és legizgalmasabb felvetése az volt, hogy léteznek a miénktől különálló, úgynevezett multiverzumok is, ahol egész más fizikai törvényszerűségek uralkodnak. Ezt hitelt érdemlően ugyan még senkinek nem sikerült bizonyítani, de az elméleti fizika szabályai alapján egyáltalán nem lehet kizárni ezeknek a létezését.

Ez is érdekelhet! Tudósoknak sikerült megfejtenie az eltűnt csillag rejtélyét

Ezt vette alapul Daniele Sorini kutató is, aki

a multiverzumok kutatásában látja az esélyt arra, hogy egy nap idegen életformákra bukkanunk majd

– írja a Futurism.

A tudós az úgynevezett Drake-egyenletet tágította ki és így végzett számolásokat. A Drake-egyenlet egy olyan matematikai számolási módszer, melynek segítségével meghatározhatjuk, hogy mekkora esély van arra, hogy léteznek űrlények. Sorini szerint az egyenlettel az az alapvető probléma, hogy csak a mi univerzumunkra koncentrál és nem veszi figyelembe a miénkkel párhuzamos univerzumok létezését.

Multiverzum - illusztr\u00e1ci\u00f3

A multiverzumokban más fizikai törvények uralkodnak, így az életre is nagyobb esély lehet

Fotó: Shutterstock

A tudós szerint ugyanis, ha létezik más világegyetem, ahol az úgynevezett sötét energia sűrűsége más, mint a miénkben, akkor sokkal könnyebben létrejöhet az élet is. A portál a férfi tanulmányából egy példát is idéz, ami bizonyíték lehet arra, hogy eddig rossz helyen kerestük a földönkívülieket.

A példa szerint,

ha létezik egy olyan univerzum, ahol a sötét anyag sűrűsége lehetővé teszi, hogy az anyagok 27 százaléka csillaggá alakuljon, ott sokkal könnyebben létrejöhet az élet is.

Ezt is olvasd el! 5 állítás, ami miatt valószínű lehet a Földön kívüli élet

A miénkben a sötét anyag mindössze 22 százaléka képes csillaggá alakulni, így az asztrofizikus szerint a mi univerzumunk közel sem a legalkalmasabb arra, hogy élet alakuljon ki benne.

A figyelmetekbe ajánljuk