téli napforduló

Téli napforduló: ezt kell tudnunk az év legrövidebb napjáról

A csillagászati téli év kezdete a téli napforduló, más néven hibernált napforduló, akkor következik be, amikor a Föld bármelyik pólusa eléri a maximális dőlésszögét a Naptól. Ez évente kétszer történik, mindkét féltekén egyszer. De mi a tudományos magyarázata a legrövidebb nappal és a leghosszabb éjszaka mögött?

A téli napforduló – és lényegében a négy évszak – azért következik be, mert a Föld a Naphoz képest körülbelül 23,5 fokos szögben eldől , ahelyett, hogy egyenes tengelyen forogna – magyarázza a LiveScience cikkében Michael S. F. Kirk, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának Heliofizikai Tudományos Osztályának kutató asztrofizikusa.

A megdőlés azt jelenti, hogy az északi és a déli féltekére különböző arányban jut napfény, és az egyes féltekékre jutó fény mennyisége az év során változik, ahogy bolygónk a Nap körül mozog – ezért vannak évszakok.

Az északi félteke nagy része kevés napfényt kap a téli hónapokban, míg a déli féltekén ennek az ellenkezője tapasztalható: amíg az északi félteke elviseli a téli hideget, addig délen napfényben sütkéreznek.

Bár az északi félteke téli napfordulójához egy egész napot kapcsolnak, valójában ez egy pillanat alatt történik, amikor az Északi-sark a legtávolabbi, 23,5 fokos dőlésszögben van a Naptól. Ez a helyzet az Északi-sarkot a Nap hatósugarán kívülre helyezi, teljes sötétségbe borítva azt, magyarázza Kirk.

2022-ben a téli napforduló december 21-én magyar idő szerint 22:48-kor következik be az északi féltekén. A déli féltekén ez a pillanat lesz a nyári napforduló, vagyis az idei év legnagyobb nappali fényes órák száma, mivel a Déli-sark a Nap felé dől, és több napsütés éri.

Leegyszerűsítve: a téli napforduló az, amikor az Északi-sark teljes sötétségbe borul, míg a Déli-sarkon pedig teljes világosság tapasztalható.

És miért változik a téli napforduló időpontja? 

Az északi féltekén a téli napforduló minden évben két nap valamelyikére esik: december 21-én vagy december 22-én. A déli féltekén a téli napforduló június 20-án vagy június 21-én van.

A dátum azért változik, mert a Gergely-naptár 365 napos, és négyévente februárban egy szökőnapot adnak hozzá. A valóságban a Föld Nap körüli keringése 365,25 napot vesz igénybe. Emiatt van az, hogy a téli napforduló nem mindig ugyanazon a napon van.

A jó hír az, hogy mostantól naponta egy-két perccel meghosszabbodnak a nappalok, ami nem tűnik soknak, de január 21-én már például 7:21 és 16:29 között láthatjuk a Napot, március utolsó hétvégéjén, a nyári időszámításkor pedig már 6:32-es napfelkeltével számolhatunk, amit 19:07-kor követ a napnyugta.

Csak ki kell bírni.


A figyelmetekbe ajánljuk