A hidegháború egyik legveszélyesebb időszakában járunk. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolata rendkívül feszült volt, mindkét nagyhatalom hatalmas nukleáris arzenállal rendelkezett. Ronald Reagan amerikai elnök fegyverkezési programja és a szovjet vezetés egyre erősebb bizalmatlansága tovább fokozta a feszültséget. Jurij Andropov szovjet vezető attól tartott, hogy a NATO meglepetésszerű nukleáris támadásra készül.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy 1983. szeptember 1-jén a szovjet légierő lelőtt egy dél-koreai utasszállító repülőgépet, amely letért az útvonaláról és szovjet légtérbe került. A fedélzeten tartózkodó mind a 269 ember életét vesztette. Néhány héttel később egyetlen téves riasztás újabb, beláthatatlan következményekkel fenyegetett.
Sztanyiszlav Petrov alezredes a Moszkva közelében található Szerpuhov–15 katonai központban teljesített szolgálatot. Feladata a szovjet Oko korai előrejelző rendszer felügyelete volt, amely műholdak segítségével figyelte az esetleges amerikai rakétaindításokat.
1983. szeptember 26-án nem sokkal éjfél után megszólalt a riasztó. A számítógép azt jelezte, hogy az Egyesült Államok területéről nukleáris rakétát indítottak a Szovjetunió felé. A rendszer a támadás valószínűségét a legmagasabb szintre értékelte. A katonai protokoll szerint Petrovnak haladéktalanul továbbítania kellett volna a figyelmeztetést a felső vezetésnek. Az alezredesnek azonban feltűnt valami.
Ha az Egyesült Államok valóban elsőként akarna nukleáris csapást mérni a Szovjetunióra, miért csupán egyetlen rakétát indítana? Petrov szerint egy valódi támadás sokkal nagyobb szabású lett volna. Ráadásul a műholdas jelzést más megfigyelési adatok sem erősítették meg. Ezért úgy döntött, hogy a riasztást valószínűleg műszaki hiba okozta, és ennek megfelelően jelentett feletteseinek.
Petrov jól ismerte az Oko rendszert, amelynek fejlesztésében maga is részt vett. Tudta, hogy a technológia viszonylag új, és előfordulhatnak benne hibák. Bár a számítógép továbbra is támadást jelzett, az alezredes kitartott korábbi döntése mellett: ismét téves riasztást jelentett.
A következő percekben azonban semmi sem bizonyította, hogy igaza van. Petrov visszaemlékezése szerint nagyjából 23 perc elteltével bizonyosodott meg arról, hogy nem indult nukleáris támadás.
Végül nem érkeztek rakéták. Az alezredesnek igaza volt: a rendszer tévedett. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy a műhold érzékelőit a napfény és a magaslégköri felhők különleges együttállása tévesztette meg. A visszaverődő fényt a számítógép rakétaindításként értelmezte.
Petrov döntése így megakadályozta, hogy egy hamis figyelmeztetés valódi amerikai támadásként jusson el a szovjet vezetéshez. Bár nem bizonyítható, hogy egy másik döntés automatikusan nukleáris válaszcsapáshoz vezetett volna, az eset jól mutatja, milyen veszélyes következményei lehettek volna egyetlen műszaki hibának.
Petrovot a történtek után nem ünnepelték meg. A beszámolók szerint felettesei inkább azt kifogásolták, hogy nem dokumentálta megfelelően az eseményeket. Később elhagyta a hadsereget, és hosszú ideig szerény körülmények között élt Moszkva közelében. Az eset részletei éveken át titokban maradtak, története csak a Szovjetunió felbomlása után kezdett szélesebb körben ismertté válni.
A 2000-es évektől már nemzetközi elismerésekben részesült, és sokan úgy emlegették, mint az embert, aki megmentette a világot az atomháborútól. Petrov azonban nem tartotta magát hősnek. Úgy vélte, csupán a feladatát végezte, amikor nem fogadta el feltétel nélkül a számítógép jelzését.
2017-ben, 77 éves korában hunyt el. Halálhíre csak hónapokkal később jutott el a nemzetközi nyilvánossághoz. Története több mint négy évtizeddel később is emlékeztet arra, milyen súlyos következményekkel járhat, ha az emberi döntéshozatal kizárólag a technológiára támaszkodik. Azon az 1983-as szeptemberi éjszakán egyetlen tiszt józan ítélőképessége akadályozhatott meg egy végzetes félreértést.
Olvasd el ezt is!