Wikimedia Commons
  ●  Tudomány

A Földre visszaért, de az ejtőernyője végzett a szovjet űrhajóssal

1967 tavaszán a Szovjetunió nagyszabású űrrepülésre készült a Szojuz–1-gyel, noha az űrhajó műszaki állapotával kapcsolatban már a start előtt komoly aggályok merültek fel. Vlagyimir Komarov a problémákkal teli repülés után még sikeresen megkezdte a visszatérést a Földre, ám a leszállás utolsó szakaszában meghibásodott az ejtőernyőrendszer, és végzetes tragédia történt.

Vlagyimir Komarov 1927. március 16-án született Moszkvában. Repülőiskolai tanulmányai után vadászpilótaként szolgált, később mérnöki képzést végzett, majd tesztmérnökként dolgozott, mielőtt bekerült a Szovjetunió űrhajósprogramjába. 1964-ben már történelmet írt: ő volt a Voszhod–1 parancsnoka, amely három embert juttatott Föld körüli pályára. Az 1960-as években az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió versenye az űrkutatásra is kiterjedt. A szovjetek több fontos elsőséget szereztek, ők bocsátották fel az első műholdat, a Szputnyik–1-et, majd Jurij Gagarin személyében az első embert is ők küldték a világűrbe.

A következő nagy lépéshez új űrhajóra volt szükség. Így született meg a Szojuz-program, amelynek egyik korai, nagyszabású terve két űrhajó összekapcsolását és a legénység pályán történő átszállását irányozta elő. A Szojuz–1 parancsnokának Komarovot választották.

A Földre visszaért, de az ejtőernyője végzett a szovjet űrhajóssal
1964-es szovjet emlékbélyeg Vlagyimir Komarov és a Voszhod–1 háromfős űrrepülésének tiszteletére.
Fotó: Wikimedia Commons
Már az indulás előtt gondok voltak

Az űrhajó műszaki állapotával kapcsolatban már az indulás előtt komoly aggályok merültek fel. A programra ekkor erős politikai nyomás nehezedett, a szovjet vezetés ugyanis látványos eredményt szeretett volna felmutatni a közelgő május 1-jei ünnepségek idején. A Szojuz–1 a kétséges műszaki állapotok ellenére 1967. április 23-án elindult.

A felszállást követően a problémák hamar jelentkeztek. Az egyik napelem nem nyílt ki, így az űrhajó energiaellátása és több fedélzeti rendszer működése is bizonytalanná vált. A tervezett második Szojuz indítását végül törölték, Komarov pedig parancsot kapott a visszatérésre.

Tragédiával ért véget a küldetés

Komarovnak sikerült megkezdenie a visszatérést a Földre, és a kapszula eljutott a leszállás utolsó szakaszáig. Ekkor azonban meghibásodott a Szojuz–1 ejtőernyőrendszere, így az űrhajó nem tudott megfelelően lelassulni. A kapszula nagy sebességgel csapódott a földbe, a becsapódást követően pedig lángba borult. Komarov nem élhette túl a balesetet.

Komarov haláláról később több legenda is elterjedt. Az egyik legismertebb szerint az utolsó perceiben rádión keresztül átkozta a szovjet vezetést, amely szerinte tudatosan küldte hibás űrhajóval a halálba. A szakértők azonban ezt valószínűtlennek tartják. Nincs hiteles felvétel vagy más megbízható bizonyíték arra, hogy Komarov ilyen üzeneteket közvetített volna. Ráadásul a végső ereszkedés során használt rádióantenna a fő ejtőernyőhöz kapcsolódott, amely nem nyílt ki megfelelően. Egy másik történet szerint előre kérte, hogy halála esetén maradványait nyitott koporsóban mutassák meg, ezzel hozva kellemetlen helyzetbe a szovjet vezetést, ám bizonyítékot erre sem találtak. 

1967. április 26-án állami temetésben részesítették Moszkvában, hamvait pedig a Kreml falában helyezték el. Komarov neve később a Holdra is eljutott: az Apollo–15 legénysége által elhelyezett Fallen Astronaut emlékmű az űrkutatás szolgálatában elhunyt űrhajósoknak és kozmonautáknak állít emléket.

(Nyitókép)

Nyitókép: A Szojuz 7K–OK űrhajótípus egyik példánya a zsitomiri Szerhij Koroljov Űrhajózási Múzeumban. / Wikimedia Commons

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!