1898-ban mérnökök és érdeklődők gyűltek össze a New York-i Madison Square Gardenben, hogy megnézzék Nikola Tesla legújabb találmányát. A bemutató középpontjában egy alig egyméteres, fémből készült hajó állt, amely egy medencében úszott. Tesla a parton állva, egy vezérlőberendezés segítségével irányította a járművet, anélkül, hogy bármilyen vezeték összekötötte volna vele. A közönség értetlenül figyelte a látványt. Egyesek arra gyanakodtak, hogy a hajót láthatatlanul vékony huzalok mozgatják, mások szerint Tesla a gondolataival irányította. A korabeli beszámolók alapján még olyanok is akadtak, akik azt hitték, egy betanított majom rejtőzik a szerkezet belsejében.
A magyarázat valójában egy forradalmi technológia volt: a rádióhullámokkal történő távvezérlés. A hajóba motort, kormánylapátot és rádióvevőt építettek, amelyek a távirányítóból érkező jelek alapján működtek. Tesla ezzel a világ egyik első nyilvánosan bemutatott rádióvezérlésű járművét alkotta meg, évtizedekkel azelőtt, hogy a vezeték nélküli távirányítók a mindennapok részévé váltak volna. A feltaláló már ekkor arról beszélt, hogy a jövőben akár több ezer kilométer távolságból is irányíthatunk majd gépeket és járműveket. Elképzelései között olyan szerkezetek is szerepeltek, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek feladatokat végrehajtani.
Tesla legismertebb munkássága azonban a váltakozó áramhoz kapcsolódik. A 19. század végén az Egyesült Államokban egyre nagyobb igény mutatkozott az elektromos világításra, a villamosenergia-ellátás kiépítése viszont komoly technikai kihívást jelentett.
Thomas Edison vállalata az egyenáramú rendszereket támogatta, amelyekkel akkoriban csak viszonylag kis távolságokra lehetett gazdaságosan eljuttatni az elektromosságot. Tesla ezzel szemben a váltakozó áram lehetőségeit kutatta, amelynek feszültségét transzformátorok segítségével könnyebben lehetett megváltoztatni. Ez lehetővé tette, hogy az energiát nagyobb távolságokra, kisebb veszteséggel továbbítsák. Tesla korábban Edisonnak is dolgozott, ám kapcsolatuk hamar megromlott. A feltaláló későbbi visszaemlékezése szerint Edison jelentős pénzjutalmat ígért neki bizonyos műszaki problémák megoldásáért, amelyet végül nem fizetett ki. Tesla ezután önálló útra lépett, és George Westinghouse iparmágnással együttműködve kezdte fejleszteni a váltakozó áramú rendszereket.
A két technológia közötti versengés az úgynevezett áramháborúhoz vezetett. Edison és támogatói a váltakozó áram veszélyeire igyekeztek felhívni a figyelmet, és a korszakban olyan nyilvános bemutatókat is tartottak, amelyek során állatokat öltek meg áramütéssel. A váltakozó áramot az első villamosszék működtetéséhez is felhasználták, ami tovább erősítette a technológiával kapcsolatos félelmeket.
Tesla és Westinghouse rendszere azonban jelentős sikereket ért el. Az 1893-as chicagói világkiállítás elektromos világítását váltakozó árammal biztosították, néhány évvel később pedig a Niagara-vízesésnél épült erőműből már Buffalo városába is továbbítottak villamosenergiát. A váltakozó áramú rendszerek máig a modern villamosenergia-hálózatok alapját képezik, Tesla ambíciói azonban ennél is messzebbre vezettek.
1899-ben Tesla Colorado Springsbe költözött, ahol különleges kísérletekbe kezdett. Azt vizsgálta, hogy a Föld és a légkör felhasználásával lehetséges-e nagy mennyiségű elektromos energiát vezetékek nélkül továbbítani. Ehhez egy hatalmas tekercset épített, amely több millió voltos feszültséget is képes volt előállítani. A kísérletek során látványos elektromos kisülések keletkeztek, amelyek a beszámolók szerint több tíz méteres távolságra is elértek. Az egyik próba a helyi áramellátásban is zavart okozott.
Tesla úgy vélte, hogy a megfelelő frekvencián továbbított elektromos energia a Földön keresztül akár nagy távolságokra is eljuthat. Elképzelése szerint a világ különböző pontjain elhelyezett vevőberendezésekkel bárki hozzáférhetett volna az energiához, hagyományos vezetékek nélkül. Terve megvalósításához a korszak egyik leggazdagabb üzletemberétől, J. P. Morgantől kért támogatást. Morgan 150 ezer dollárt fektetett a projektbe, amelyet elsősorban vezeték nélküli kommunikációs rendszerként képzelt el. Tesla azonban ennél jóval többre vágyott: nemcsak információt, hanem elektromos energiát is továbbítani akart.
1901-ben megkezdődött a Wardenclyffe-torony építése Long Islanden, New York közelében. A hatalmas szerkezet tetejére fémborítású kupola került, alatta pedig mélyen a földbe nyúló elemeket alakítottak ki. Tesla abban bízott, hogy a torony segítségével a Földet egyfajta globális energiatovábbító rendszerként használhatja. Az építkezés azonban egyre több pénzt emésztett fel. Morgan nem biztosított további támogatást, Tesla pedig képtelen volt előteremteni a befejezéshez szükséges összeget. Bár a torony külső szerkezete elkészült, a tervezett rendszer soha nem kezdte meg a működését.
A feltaláló adósságai tovább halmozódtak, és végül elveszítette az ingatlant. A tornyot 1917-ben lebontották, anyagait pedig értékesítették. Tesla egyik legmerészebb elképzelése így megvalósítatlan maradt. Fontos ugyanakkor, hogy a vezeték nélküli, globális energiaellátás működőképességét Tesla nem tudta bizonyítani. Bár a vezeték nélküli energiaátvitel bizonyos formái ma már léteznek, ez nem jelenti azt, hogy a Wardenclyffe-torony képes lett volna a feltaláló által elképzelt világméretű rendszer működtetésére.
Tesla későbbi éveiben sem hagyott fel a szokatlan ötletekkel. 1934-ben, 78 éves korában egy olyan berendezésről beszélt az újságíróknak, amely állítása szerint akár több száz kilométeres távolságból is képes lett volna repülőgépeket megsemmisíteni. A Teleforce néven emlegetett tervet a sajtó hamar „halálsugárnak” keresztelte el. Tesla elképzelése szerint a szerkezet rendkívül nagy sebességre gyorsított részecskéket juttatott volna célba, amelyek hatalmas pusztítást okozhattak volna. A feltaláló ugyanakkor védelmi eszközként beszélt róla: úgy gondolta, ha minden ország rendelkezne hasonló fegyverrel, senki sem merne háborút indítani.
A Szovjetunió is érdeklődött a terv iránt, 1939-ben pedig 25 ezer dollárt fizetett Teslának a fegyverrel kapcsolatos munkájáért. Arra azonban nincs megbízható bizonyíték, hogy a berendezés valaha működőképes formában elkészült volna. Tesla 1943-ban halt meg New Yorkban. Halála után az amerikai hatóságok megvizsgálták a szállodai szobájában hátrahagyott dokumentumokat, ám a Teleforce megvalósítására alkalmas, teljes műszaki terv nem került elő.
Nikola Tesla öröksége így egyszerre áll bizonyított technológiai eredményekből és megvalósulatlan, olykor vitatott elképzelésekből. A váltakozó áramú rendszerek fejlesztésében és a rádióvezérlés történetében betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen, a Wardenclyffe-torony pedig máig annak a merész álomnak a jelképe, hogy az elektromosságot egyszer a világ bármely pontjára el lehet juttatni vezetékek nélkül.
Olvasd el ezt is!