Pompeji háttérben a Vezúvval
Fotó: Shutterstock

A vulkánkitörés után azonnal egy másik katasztrófával kellett szembenéznie Pompeii lakosságának

A Pompeii városát elpusztító vulkánkitörést a történelem egyik legtragikusabb természeti eseményeként tartják számon, amelyben több ezer ember azonnal életét vesztette 79-ben. Ám egy új tanulmány szerint a Vezúv kitörése után egy másik katasztrófával is meg kellett küzdeniük a túlélőknek.


Az olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet csapata – a Pompeii Régészeti Park szakértőivel együtt – nemrég ásatásokat végzett az elpusztult város romjain.

A tudósok két eddig ismeretlen csontvázat fedeztek fel egy épület alatt.

Majd arra a következtetésre jutottak, hogy halálukat földrengés által kiváltott falomlások okozhatták.

Ez is érdekelhet: Visszavitte a Pompeiből lopott tárgyakat, mert szerinte átok ül rajtuk

Pompeji romjai

Fotó: Shutterstock

Több jel azt mutatja, hogy ezek a személyek nem a hamu belégzése vagy a rendkívüli hőség miatt haltak meg, ezt bizonyítja például a földben való elhelyezkedésük is

– áll a kutatók tanulmányában.

Míg az egyiket hirtelen összezúzta egy nagy faldarab, addig a másik valószínűleg tisztában volt a veszéllyel, és egy kerek fatárggyal próbálta megvédeni magát – mindhiába. Ennek halvány nyomaira a kutatók a közeli vulkanikus lerakódásokban bukkantak rá.

Ezt is olvasd el! Atlantiszon túl – 7 legendás város, ami rejtélyes módon eltűnt

Korábban sok tudós úgy gondolta, hogy a kitörést megelőzte egy földrengés.

Az új elemzés azonban ennek teljesen ellentmond, és arra mutat rá, hogy a két talált holttest nem a kitöréskor, hanem az azt követő földrengés miatt halt meg.

Dr. Gabriel Zuchtriegel társszerző, a Pompeji Régészeti Park igazgatója kifejtette, mennyire fontosak ezek a felfedezések:

A Pompeii pusztulásával kapcsolatos új ismeretek nagyon közel visznek minket a 2000 évvel ezelőtt itt élt emberek tapasztalataihoz. Az általuk hozott döntések, valamint az események dinamikája, itt valóban életről és halálról döntöttek a város utolsó óráiban.

Forrás: Dailymail

A figyelmetekbe ajánljuk