Hold-felszín.
Fotó: NASA/Unsplash

50 év után először landolt amerikai űreszköz a Holdon

1972 óta először juttatott űreszközt az Amerikai Egyesült Államok a Holdra. A történelmi siker ráadásul egy magánvállalat érdeme.


Február 22-én véget ért a több mint fél évszázados várakozás: sikeres leszállást hajtott végre az Intuitive Machines nevű cég holdjárója, az Odysseus.

Az űreszköz a Hold déli pólusához közel eső Malapert-kráternél landolt. Az IFLScience beszámolója szerint azonban nem ment minden simán. Az Odysseus ugyanis eleinte nem küldött jelet, de szerencsére néhány órán belül helyreállt a kommunikáció a Földdel.

Ez is érdekelhet: Álommunkával csábít a NASA – feltéve, ha bírjuk a marsi körülményeket

Az Intuitive Machines az első magánkézben lévő vállalat, amely sikeres Holdra szállást hajtott végre. Idén januárban az Astrobotic Technology nevű cég is próbálkozott hasonlóval, de expedícióját nem koronázta siker.

Az Intuitive Machines történelmi tettéhez a NASA is gratulált.

Az Amerikai Egyesült Államok visszatért a Holdra! Az emberiség történetében először egy magáncég – egy amerikai cég – sikeresen eljutott a Holdra. Ez is mutatja, milyen ígéretes a NASA és a magánvállalatok közötti együttműködés

– fogalmazott Bill Nelson igazgató.

Hold-ciklus

Illusztráció.

Photo by Sanni Sahil on Unsplash

Az amerikai űrügynökség valóban sokat tett azért, hogy sikeres legyen a projekt: az Artemis Hold-program keretében több mint 118 millió dolláros támogatást adott a magáncégnek. Az Odysseus expedíciója elsősorban tudományos célokat szolgál, de az űreszköz egy Jeff Koons-szobrot, valamint a Columbia Sportswear egy termékét is magával vitte.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Nem is gondolnánk, de a Holdnak köszönhetjük az életünket

Nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely mostanában a Holdon járt. Emlékezhetünk, tavaly India, idén pedig Japán is elérte ezt a bravúrt.

A 2024-es év amúgy is elég forgalmas lesz arrafelé, számos ország indít idén expedíciót. 2025-ben pedig várhatóan ismét embert juttat a NASA a Holdra.

A figyelmetekbe ajánljuk