A NASA a Hold ellopásával vádolja Kínát, de nekik is megvolt a válaszuk

A NASA a Hold ellopásával vádolja Kínát, de nekik is megvolt a válaszuk

Bill Nelsonnak, a NASA főnökének volt néhány keresetlen szava Kína közelgő űrkutatási vállalkozásaival kapcsolatban − többek között azt állította, hogy a rivális nemzet el akarja lopni magának a Holdat.


„Aggódunk amiatt, hogy Kína leszáll a Holdra, és azt mondja: "Mostantól ez a miénk, ti pedig maradjatok ki belőle"

− mondta a Bild című német lapnak adott interjújában, írja a futurism.

Emellett azzal is megvádolta Kínát, hogy a Föld körüli pályán keringő műholdak megsemmisítését tervezi, sőt, hogy más országoktól lopta a technológiáját (ami nem új keletű vád). Kína, ahogy azt sejteni lehetett, nem vette félvállról a megjegyzéseket.

"Az amerikai fél lejárató kampányt épít Kína űrkutatási törekvései ellen, határozottan ellenezzük az ilyen felelőtlen megjegyzéseket"

− adta válaszul Zhao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón.

Hold felsz\u00edne

Fotó: NASA / unsplash

Nagy nemzetközi figyelem irányul most a Holdra. A NASA és az Oroszország által támogatott Kína egyaránt ambiciózus küldetéseket hajtanak végre, miközben a holdbányászatról is sok a spekuláció.

Az Egyesült Államok óriási költségű Artemis-misszióinál már eddig is előfordultak káosz okozta késedelmek, aminek következtében könnyen lehet, hogy a kínai űrhajósok megelőzik az amerikaiakat.

Kína és Oroszország is tartózkodott az Artemis Egyezmény, az Egyesült Államok által vezetett kezdeményezés aláírásától, ami közös alapelveket kínál a kozmoszban új igényeket érvényesíteni kívánó országok szabályozására. Kína és Oroszország inkább saját bolygóközi szövetséget szeretne létrehozni.

"Szemben az Artemis Egyezménnyel − amely szakértők szerint egy űralapú NATO − Kína és Oroszország partnersége mindenki számára előrelépést hoz, azzal a vízióval, hogy az emberiség számára közös jövőt biztosító közösséget építenek"

− olvasható a kínai kormány által támogatott Global Times című kiadvány cikkében.


A figyelmetekbe ajánljuk