kávébab
Fotó: Shutterstock

A koffein nem várt hatással lehet tanulási képességeinkre

Egy amerikai kutatás szerint a koffein rendszeres bevitele nem tesz jót az emberi agy tanulási és megújulási képességeinek.


A Rhode Island-i Butler Kórház Kutatóintézetének orvosai tanulással és emlékek elhelyezésével kapcsolatos agyi jeleket vizsgáltak meg új tanulmányukban. Ezek során olyan részleteket tártak fel, amelyek megkérdőjelezik azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a koffein elősegítené az agy gyorsabb tanulását.

Ez is érdekelhet: 3 szokás, amivel sokkal könnyebb a tanulás

Ezek az adatok arra világítanak rá, hogy a koffein hatásait jól megalapozott vizsgálatokban közvetlenül kell tesztelnünk majd a közeljövőben. A mostani kutatások ugyanis arra utalnak, hogy a krónikus koffeinfogyasztás korlátozhatja az agy tanulási képességét

– fejtik ki a kutatók közzétett tanulmányukban.

A koffein annak köszönhetően képes felpörgetni minket, hogy képes blokkolni azt az adenozin nevű anyagot az agyban, amelynek a fáradtság érzéséhez van köze.

Az adenozin befolyásolja a hosszú távú potenciálás (LTP) nevű folyamatot is, amelynek célja az agyban lévő idegsejtek egymás közötti kapcsolatainak megerősítése. Ez az agyi művelet egyaránt fontos az új információk befogadása és annak időben történő alkalmazása kapcsán is.

A kutatás szerint azonban a koffein rendszeres stimulációja gátolja a LTP-t.

Ezt is olvasd el! Kávé, vagy 1-2 órás szundi? Mivel orvosolható legjobban az alváshiány?

k\u00e1v\u00e9 ki\u00f6nt\u00e9se

Fotó: Shutterstock

A Sciencealert cikke szerint ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a vizsgálat nem volt széleskörben elvégzett: csupán 20 alanyt figyeltek meg. Továbbá a tanulmány önbevalláson alapuló koffeinadagokra is támaszkodott, ami azt jelenti, hogy a kutatók nem tudhatják, hogy a koffeintartalmú italok különböző adagjai milyen hatással vannak pontosan a vizsgált agyi folyamatokra.

Mindenesetre a kutatócsoport is kiemeli, hogy a cél elsősorban a témával kapcsolatos jövőbeli hipotézisek megalapozása volt. A tudósok ezután pontos és jól kontrollált vizsgálatokkal kívánják megválaszolni kérdéseiket. Következő lépés az lehet, amikor a koffeinbevitel időzítését és dózisát is szigorúan figyelembe veszik majd az elemzés során.

A koffein és az egészség kapcsolata már most is meglehetősen bonyolult: a korábbi kutatások pozitív és negatív hatásait egyaránt kimutatták: a demencia elleni potenciális védelemtől kezdve a cukorbetegség kockázatának esetleges növeléséig.

További figyelmet érdemel annak megértése, hogy a koffein hogyan változtatja meg a tanulás és a memória mögöttes mechanizmusát

– írják a kutatók.

A tanulmány eredetileg a Frontiers in Psychiatry című szaklapban jelent meg.

A figyelmetekbe ajánljuk