Két évtizede az Amerikai Kongresszus megbízta a NASA-t azzal, hogy azonosítsa a Földre potenciálisan veszélyes kisbolygók 90 százalékát. Az 1,3 csillagászati egységnél, vagyis 194,5 millió kilométernél közelebb haladó aszteroidák jelentős részét már feltérképezték, de most újabb égitestek kerültek fókuszba: a Vénusz pályáján keringő kisbolygók, amelyek a Földre is veszélyt jelenthetnek.
A Science Alert számolt be arról a kutatásról, amely azt vizsgálja, mekkora veszélyt jelentenek ránk az úgynevezett koorbitális aszteroidák. Ezek
olyan égitestek, melyek a planétájukkal, jelen esetben a Vénusszal nagyjából azonos pályán mozognak a Nap körül.
Ez is érdekelhet! Kutatók szerint rengeteg minihold lehet a Föld közelében
A tanulmány szerint húsz ilyen objektumot ismerünk jelenleg, de valószínűleg ennél jóval több lehet belőlük.
A Vénusz koorbitális aszteroidái rendkívül kaotikus pályán mozognak, a Lyapunov-idejük körülbelül 150 év
– írják a szerzők.
Ez azt jelenti, hogy
nagyjából másfél évszázad alatt a mozgásuk annyira kiszámíthatatlanná válik, hogy a hosszú távú előrejelzés gyakorlatilag lehetetlenné válik.
A szimulációk szerint előfordulhat, hogy a Vénusz körül keringő kisbolygók letérnek a pályájukról
Fotó: buradaki/Shutterstock
A kutatásban több tucat aszteroidát modelleztek különböző pályákkal, és megnézték, hogy ezek milyen közel kerülhetnek a Földhöz. Kiderült, hogy létezik egy olyan pályatartomány, amelyből ezek az objektumok valóban ütközési pályára sodródhatnak.
A saját bolygójukkal való koorbitális státusz megóvja ezeket az aszteroidákat a Vénusszal való közeli találkozástól – de nem védi meg őket a Földdel való ütközéstől
– írják a kutatók.
A portál emlékeztet, hogy a valódi problémát alapvetően az okozza, hogy nem vagyunk képesek megfelelően érzékelni ezeket az objektumokat. A Nap fénye ugyanis gyakran elvakítja az észlelőrendszereket, ezért az aszteroidák csak bizonyos időszakokban, úgynevezett „megfigyelési ablakokban” válnak láthatóvá. Ezek rendszerint akkor következnek be, amikor a Földhöz a legközelebb járnak az objektumok.
A kutatók szerint a Vera Rubin Obszervatórium várhatóan képes lesz azonosítani néhány ilyen égitestet, de igazi áttörés csak egy külön erre a célra fejlesztett űreszköztől várható.
Csak egy Vénusz környékén dolgozó űrtávcső lenne képes feltérképezni a még mindig láthatatlanul rejtőzködő és potenciálisan veszélyes égitesteket
– fogalmaznak.
Még több érdekesség! A tudósok új módszerrel próbálnak rájönni, hogy vajon tényleg volt-e élet a Vénuszon
Egy 150 méteres aszteroida becsapódása több száz megatonna TNT-nek megfelelő erővel sújtaná a bolygót, vagyis ezerszer akkora energiával, mint amit a második világháborús atombombák okoztak. A kutatók szerint