A tavaly felfedezett 2024 PT5 nevű aszteroidáról kiderült: minden bizonnyal a Holdról származik – néhány tudós szerint pedig rengeteg hasonló objektum keringhet a bolygónk közelében.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2024 őszén különös társasága akadt a Földnek, ugyanis a 2024 PT5 nevű aszteroida, azaz „minihold” kísérte. Miután egyszer megkerülte a bolygónkat, a tudósok számításainak megfelelően november 25-én távolodni kezdett. A csillagászok úgy vélik, a Hold egy kisebb, kilökődött darabkájáról lehet szó.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/buradaki
Miután a 2024 PT5-öt mind a szemmel látható, mind az infravörös adatok alapján megvizsgálták, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy nem egy közönséges aszteroidáról van szó. Az összetétele ugyanis hasonlónak bizonyult az Apollo-program során a Földre visszahozott kőzetekéhez – írja a Space.
Ahogy Teddy Kareta, az arizonai Lowell Obszervatórium bolygókutatója rámutat: valójában nem egyedi esetről van szó, ugyanis 2016-ban már azonosítottak egy szinte pontosan ugyanilyen objektumot. A Kamo'oalewa nevű miniholdról 2021-ben bebizonyosodott, hogy a Holdból származik – valószínűleg egy becsapódás miatt szakadt ki belőle, és
minden jel arra mutat, hogy a 2024 PT5 is így keletkezett.
Ha tovább olvasnál: Kína egy új módszerrel mentett meg két műholdat, ami letért a pályájáról
Éppen ezért Kareta szerint minden esély megvan arra, hogy a két objektum egy nagyobb minihold-populáció része legyen: a tudós úgy gondolja, rengeteg már ismert, szokatlan alakú aszteroidáról fog előbb-utóbb bebizonyosodni, hogy valójában a Hold felszínéről származik.