kiégett nő a munkahelyén
Fotó: Shutterstock

Ma van a mentális egészség világnapja: ezek a kiégés jelei

2024-ben a lelki és szellemi egészség világnapja elsősorban a kiégésre összpontosít. Most elmondjuk, milyen jelek súghatják azt, hogy a munkánk és egyéb kötelességeink negatív hatással vannak a mentális jólétünkre.


Kiégésről akkor beszélhetünk, amikor a munkahelyi vagy iskolai követelmények hosszú ideig magasak, és ezt nem vagyunk képesek megfelelő mentális és fizikai tartalékokkal ellensúlyozni. Ennek következtében előállhat egy olyan helyzet, amikor már nem tudunk regenerálódni a mindennapi hajtásból.

Energiatartalékunk kimerül, kötelességeinkkel kapcsolatban cinikusak és negatívak leszünk, teljesítményünk pedig csökken – egyszóval kiégünk.

A kiégés a Science Alert szerint bármilyen munkakörben előfordulhat, de a legvalószínűbb olyan munkahelyeken, ahol az elvárások magasak, az erőforrások viszont alacsonyak. A probléma rengeteg embert érint: a Mental Health UK jelentése szerint az Egyesült Királyságban megkérdezett munkavállaló felnőttek 91 százaléka számolt be magas vagy extrém mértékű nyomásról és stresszről, és 20 százalékuk emiatt szabadságot is kivett az elmúlt évben.

A kiégés számos negatív egészségügyi következménnyel járhat: ide tartozik a szorongás és depresszió, a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, az álmatlanság vagy épp a krónikus fejfájás.

Fontos kiemelni, hogy a tünetek egyénenként eltérőek, így előfordulhat, hogy az érintettek nincsenek is teljesen tudatában a kiégésnek egészen addig, amíg már annyira kimerülnek, hogy képtelenek ellátni a feladataikat. Általános tünet azonban, hogy a kiégést átélő emberekből kifogy az energia, és még a kisebb feladatok is túlterhelhetik őket.

ki\u00e9gett f\u00e9rfi

Fotó: Shutterstock

A tünetek felderítésekor sokat segíthet, ha a következő kérdéseket tesszük fel magunknak:

  • Többnyire negatívan beszélünk a munkánkról?
  • Hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül, szinte gépiesen végezni a munkánkat?
  • Előfordul, hogy rosszul érezzük magunkat a ránk kiosztott feladatoktól?
  • Vannak olyan napok, amikor már azelőtt fáradtnak érezzük magunkat, hogy beérnénk a munkahelyünkre?
  • Gyakran erezzük magunkat érzelmileg kimerültnek és fáradtnak a munkánk során?

A kiégés megelőzésében rengeteget segíthet az, ha csökken a ránk nehezedő munkahelyi nyomás, és javul a magánélet és a munka közötti egyensúly. Kulcsfontosságú, hogy legyen olyan szabadidős tevékenység, amit versenyhelyzet nélkül, őszintén tudunk élvezni.

A munkahelyi problémáinkra pedig valamilyen formában megoldást kell találnunk. Jelezhetjük a helyzetet a felettesünknek, és megpróbálhatunk közösen változtatni a feladatkörünkön annak érdekében, hogy alacsonyabb legyen a stresszfaktor. Ha viszont ez nem járható út, akkor lehet, hogy itt az idő egy nyugodtabb, kevésbé megterhelő munkahely után néznünk

a fizikai és mentális egészségünknél ugyanis nincs fontosabb.

A figyelmetekbe ajánljuk