N79 csillagköde, a NASA felvétele

A James Webb egy csillagköd belsejébe nyert lenyűgöző bepillantást

A NASA űrteleszkópja a napokban egy festménynek is beillő, csillagképző ködöt örökített meg – eddig soha nem látott részletességgel.


Az űrteleszkóp – éles infravörös objektívjeinek köszönhetően – képes átlátni a csillagkeletkezési felhőket alkotó gáz és por egy részén, így pedig az alábbi felvételekkel mi is betekintést nyerhetünk egy közeli galaxis rejtelmeibe.

Ez is érdekelhet: 8 jelentős dolog, ami 2023-ban az űrben történt

A fotó az N79-ről készült, amely a Nagy Magellán-felhőben (LMC) található. Ez a Tejútrendszer körül keringő galaxis nagyjából 165 ezer fényév távolságra helyezkedik el tőlünk.

Az objektum átmérője mintegy 1630 fényév, a James Webb által készített kép azonban csak egy kis részre, az N79 déli részére összpontosít.

A részletek megjelenítése a Mid-InfraRed Instrument (MIRI) műszernek köszönhető, hiszen az ezáltal biztosított közép-infravörös nézet lehetővé teszi, hogy – a köd mélyére látva – olyan izzó gázt figyelhessünk meg, amely az emberi szem által alapvetően nem lenne érzékelhető.

Amit pedig a szemünk elé tár a felvétel, nem csupán gáz és por: a ködben csillagok és proto-csillagok is észrevehetőek.

Ezt is olvasd el! Ennyit csúszik a NASA 2024-re kitűzött holdprogramja

A tudósok szerint az N79 nagyon hasonlít egy másik, a James Webb által lefotózott ködhöz, a szintén az LMC-ben található Tarantula-ködhöz. Mindkettő olyan ütemben termel csillagokat, amilyenre galaxisunkban már több milliárd éve nem volt példa, az N79 ráadásul még társánál is gyorsabb.

Az IFLScience cikke kiemeli, hogy a csillagászok meg vannak győzödve arról, hogy a fenti felvételeket kiválóan párhuzamba lehet állítani a Tejútrendszerünk keletkezésével, így pedig érdemes lesz figyelemmel követni a szomszédos galaxisban történteket.

A figyelmetekbe ajánljuk