agytumor
Shutterstock

Egy ritka tumor miatt a semmiből kezdett el ír akcentussal beszélni egy férfi

Egy 50 év körüli amerikai férfinél a prosztatarák egy olyan ritka mellékhatását diagnosztizálták, ami miatt a beteg olyan akcentussal kezdett beszélni, amely feltűnően hasonlított az ír nyelvjárásra – a változás pedig az egész életében megmaradt.

Az orvosi szakirodalomban mindössze két másik hasonló eset található olyan rákos megbetegedésről, amely idegen akcentus szindrómát (FAS) vált ki, és ez az első eset, amely kifejezetten prosztatarákhoz kapcsolódik – írja a ScienceAlert.

A FAS egy szokatlan beszédzavar, amelynek következménye, hogy a beteg hirtelen, ismeretlen okból „idegen" akcentusba kezd, a kiejtése pedig egy másik dialektust vagy nyelv hanglejtést vesz át.

A szindróma leggyakrabban agyvérzéssel vagy agyi traumával hozható összefüggésbe. A leghíresebb eset egy norvég nőé, aki 1941-ben, Oslo bombázása során szenvedett fejsérülést. Néhány hónappal később német akcentusnak tűnő hangon kezdett beszélni.

Sokkal ritkábban fordulnak elő olyan esetek, amelyek egyértelműen valamilyen daganathoz kapcsolódnak.

Egy 2008-ban közzétett tanulmány szerint egy 60-as éveiben járó nő más, nem meghatározott akcentussal kezdett beszélni, miután mellrákja átterjedt az agyába. Egy hasonló esetben egy agydaganattal diagnosztizált 50-es éveiben járó olasz nő hirtelen más ritmusban és dallammal kezdett beszélni.

A prosztatarákkal diagnosztizált amerikai férfi közelmúltbeli esete láttán az orvosok is vakarják a fejüket, mivel a beteg beszéde kifejezetten hasonlít az ír akcentusra, pedig a férfi soha nem járt Írországban – ennek ellenére, 20 hónappal a diagnózis után már dél-ír hangon kezdett beszélni.

Ráadásul a korábbi esetjelentésekkel ellentétben a mostani betegnek kezdetben nem voltak megfigyelhető daganatok az agyában, bár a betegség előrehaladtával már kialakult néhány. Az időzítés miatt az orvosok azt gyanítják, hogy a beteg idegen akcentus szindrómája egy ritka paraneoplasztikus neurológiai rendellenesség (PND) következménye volt. A PND-t az okozza, amikor az agyon kívüli rákos megbetegedések olyan immunválaszt váltanak ki, amely távolról is hatással lehet az idegrendszerre.

A kemoterápia és a sugárkezelés ellenére a páciens betegsége tovább terjedt és végül elhunyt. A férfi a végsőkig megőrizte ír akcentusát.


A figyelmetekbe ajánljuk