elsüllyedt hajó.

Illusztráció.

Videó: 81 év után került elő a tragikus sorsú II. világháborús hajó

Sok évnyi megfeszített munka után végre megfigyelhették a II. világháború egyik legtragikusabb sorsú hajóját, a japán Akagit.


Az IFL Science szerint az E/V Nautilus fedélzetén lévő tudósok egy távirányítású eszköz segítségével sikeres merülést hajtottak végre a 81 éve elsüllyedt Akagi roncsaihoz.

A japánok egyik legfontosabb, repülőgépeket szállító hajója – három másik járművel egyetemben – a II. világháborúban lezajlott midwayi csatában süllyedt el 1942. június 4-én, amely során több mint 3000 japán katona vesztette életét.

Ez is érdekelhet: 5 híresség, akivel nagyon furcsa dolgok történtek a második világháborúban

A régészek a roncs első nyomaira ugyan 4 évvel ezelőtt lettek először figyelmesek a Csendes-óceánon található Papahanaumokuakea Tengeri Nemzeti Emlékhely közelében, ám egészen mostanáig nem tudtak közel kerülni az Akagihoz.

A 5,5 kilométeres merülést végül egy szonárral felszerelt autonóm víz alatti járművel (AUV) hajtották végre 2023 szeptemberében, amely élő adásban mutatta be a 81 éve elveszett óriáshajót.

Nyilvánvalóan sokakban felmerül a kérdés, hogy miért egy ilyen eszközt alkalmaztak az expedíció során: az Akagi „sírhelyeként” szolgáló vízalatti helyszín – jelen ismereteink alapján – az egyik legnehezebben megközelíthető rész a Csendes-óceán mélyén.

A felvételeken jól látszanak a csata okozta sérülések, illetve a fedélzeten történt robbanás nyomai is tisztán kivehetőek. Ám a kutatók szerint a roncs sokkal jobb állapotban van, mint azt előzetesen várták.

A szakértők emellett azt is hozzátették, hogy régészeti szempontból ez egy óriási eseménynek számít, hiszen 81 éve senki nem látta a saját szemével az Akagit.

Pár hónappal ezelőtt egyébként egy másik II. világháborús hajó roncsaira is rábukkantak, ám az rejtélyes módon nem ott találták meg, ahol elsüllyedt.

A figyelmetekbe ajánljuk