megcsalás
Shutterstock

Hűtlenség utáni bűntudat? Egy kutatás szerint éppen ellenkezőleg

Egy nemrégiben készült tanulmány megkérdőjelezi a megcsalásról szóló általános feltételezéseket, de érdemes hozzátenni: a kutatásban résztvevők nagyban torzíthatják az eredményeket.

A tanulmány megállapításai megkérdőjelezik a hűtlenséggel kapcsolatos tapasztalatokról széles körben elterjedt elképzeléseket

– kezdik a tanulmány szerzői, akik felfedtek néhány nem várt dolgot abban a kutatásban, amelyet az Ashley Madison, egy házasságon kívüli viszonyokat elősegítő weboldal, felhasználói körében végeztek.

Mint kiderült, a hűtlen partnerek kifejezetten elégedettek, és ritkán éreztek bűntudatot a vétségük miatt. Talán még meglepőbb, hogy a megcsalásaikat nem az „alacsony párkapcsolati elégedettség" motiválta, és nem is gondolták, hogy az negatívan hatott volna a házasságukra.

A népszerű televíziós műsorokban, filmekben és könyvekben a félrelépő embereket intenzív erkölcsi bűntudat jellemzi, de mi ezt nem láttuk a résztvevők ezen mintájában

idézi az IFLScience Dylan Seltermant, a tanulmány vezető szerzőjét.

Olvasd el ezt is! A megcsalás pszichológiája ─ miért lépnek félre az emberek?

A kutatás arra jutott, hogy a résztvevők a meglévő viszonyukkal elégedettek voltak mind szexuális, mind érzelmi tekintetben – a bűntudat érzése viszont kifejezetten alacsony volt. A szerzők szerint az eredmények bonyolultabb képet festenek a hűtlenségről, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

Ez is érdekelhet: Innen ered az irigység és a féltékenység

A kutatók közel 2000 Ashley Madison-felhasználót kérdeztek meg a félrelépések előtt és után, akiket a házasságuk állapotáról és férrelépésük okáról, illetve az általános közérzetükről kérdeztek.

A résztvevők nagyrészt középkorú férfiak voltak, és bár azt állították, hogy nagyon szeretik a partnerüket, és nem a harag vagy az elkötelezettség hiánya motiválta őket, körülbelül a fele nem volt szexuálisan aktív a házastársával, és a félrelépésre vonatkozó döntésük hátterét az alacsony szexuális kielégülésükkel indokolták – további tényezők között szerepelt a függetlenség és a szexuális változatosság iránti vágy.

A kutatók összefüggést sem találtak a párkapcsolatok minősége és az eltelt idő között, ami szerintük arra utal, hogy a viszonyok, legalábbis azok körében, akik aktívan keresik őket, talán nem olyan károsak, mint azt sokan hiszik.

Hozzá kell tenni: az eredményeket jócskán torzítja, hogy lényegében egy megcsalásra szánt oldal felhasználóit kérdezték meg a kutatók, de Selterman reméli, hogy a kutatást kiterjesztheti a hűtlenség vizsgálatára más populációkban is.

A tanulság számomra az, hogy a monogámia vagy a szexuális kizárólagosság fenntartása, különösen az emberek élethossza alatt, nagyon-nagyon nehéz, és azt hiszem, az emberek természetesnek veszik a monogámiát, amikor elkötelezik magukat valaki mellett egy házasságban. Az emberek csak feltételezik, hogy a partnereik teljesen elégedettek lesznek azzal, hogy életük következő 50 évében egy emberrel szexelnek, de sokan elbuknak ezen. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki kapcsolata halálra van ítélve, hanem azt, hogy a megcsalás az emberek kapcsolatainak gyakori része lehet

– zárta Selterman.


A figyelmetekbe ajánljuk