akvárium

Tengeri majmok, amik gyerekek millióinak lettek a kis kedvencei

Ha a legnépszerűbb háziállatra gondolunk, egyből a kutya vagy a macska jut eszünkbe. A két fajt semmilyen állatfaj nem tudja letaszítani trónjáról évszázadok óta. Az 1960-as években azonban szárnyra kapott a tengeri majmok hírneve – főleg a kisgyerekesek körében. De hogy is néz ki a tengeri majom? És milyen állatok pontosan?


1957-ben Harold von Braunhut egy állatkereskedésben sétált, amikor meglátta a haleledelként használt sós garnélarákot. Majd eszébe jutott, hogy ezeket a piciny, cuki élőlényeket háziállatként lehetne forgalmazni, ha kitalálna köré egy jól felépített marketing stratégiát.

Ez is érdekelhet: Egy állat, ami képes újjászületni, még akkor is, ha három részre vágják

Elsősorban a gyerekeket célozta meg, akiket ezzel a kedves lénnyel a tengeri élővilág kapcsán oktatni is lehetne. Otthon kísérletezni kezdett, hogy megtalálja a rákok tartósításának és újjáélesztésének legjobb módját.

1960-ban „Instant Life" néven mutatta be alkotását a világnak, amely az Artemia NYOS nevű sós garnélarák hibrid fajtája lett.

Az ötletgazda azonban csak néhány évvel később, 1962-ben találta ki a ma már ikonikus „Sea Monkeys" – azaz tengeri majmok – nevet. Mindez a hírek szerint abból az asszociációból jött, hogy ezek a rákok pont olyan kis farokkal rendelkeznek, amely hasonlít a majmokéra.

Az ötlet bejött, hatalmas siker lett tengeri majom, mint új akváriumi kis kedvenc. A népszerűségben a képregényreklámok is segítettek. Ben Harvey és Joe Orlando, a DC Comics munkatársai varázslatos lényekként ábrázolták őket, halszerű testtel, koronaszerű fejjel és aranyos majomszerű vonásokkal, amelyek még jobban elvarázsolták a gyerekeket.

Ezt is olvasd el! Hozzájuk képest a fasorban sem vagyunk: 9 élőlény, ami sokkal tovább él, mint az emberek

Hogyan is néznek ki ezek az állatok közelebbről?

Sok más állathoz hasonlóan a tengeri majmok is képesek párosodni és új életet teremteni. Még ha nincs is párjuk, egyes nőstények képesek a parthenogenezis – magyarul önmegtermékenyítés – nevű folyamat révén kicsinyeket szülni. Az apró és átlátszó teremtmények egy szemmel születnek, érésük során még kettőt növesztenek ehhez. Még a légzőrendszerük is egyedi, mivel lábaik segítségével lélegeznek.

A marketingfogás sikeréhez párosul viszont egy kihívás is, ugyanis a kis kedvencek nem éltek túl sokáig. A hosszabb élettartammal kapcsolatos problémák megoldása érdekében Von Braunhut Anthony D'Agostino tengerbiológussal dolgozott együtt, akivel egy szuperhomeogenizációnak nevezett eljárást alkalmaztak. Ezt az eljárást 1970-ben és 1995-ben kétszer is továbbfejlesztették.

Ezek az évtizedes finomítások nagyobb és keményebb tengeri majmokat eredményeztek. A ma már két évig is elélő kis kedvencek népszerűsége nem olyan erős, de mind a mai napig kaphatóak egyes kisállatboltokban.

A figyelmetekbe ajánljuk