Számos állattartó úgy tartja, hogy az állatokkal való kapcsolatunk érzelmileg egyenrangú lehet az emberekkel való kapcsolatunkkal.
Az emberi kötődés kulcsfontosságú összetevői, hogy a másik személy vigaszt nyújt, ha szükségünk van rá, felkeressük, ha bajban vagyunk, örömöt érzünk a jelenlétében, és hiányzik, ha külön vagyunk. A kutatók ezeket a tulajdonságokat a háziállatokkal való kapcsolatunkban is azonosították.
Vannak azonban emberek, akik nagyobb valószínűséggel alakítanak ki bensőséges köteléket háziállataikkal. Ide tartoznak az elszigetelt idős emberek, az emberek, akik elvesztették az emberekbe vetett bizalmukat, és azok, akik segítő állatokra támaszkodnak. A bolyhos, pikkelyes és tollas barátainkkal való kapcsolatunknak azonban ára van, mivel gyászoljuk háziállataink elvesztését.
Ez is érdekelhet: 6 jel, hogy a kutyád depressziós − mit tehetsz ellene?
A szeretett társállat elaltatására vonatkozó döntés miatti bűntudat azonban megnehezítheti a gyászt. A kutatások szerint például a családon belüli nézeteltérések arról, hogy helyes-e (vagy helyes volt-e) elaltatni egy háziállatot, különösen nagy kihívást jelenthetnek. Az eutanázia azonban lehetőséget ad az embereknek arra is, hogy felkészüljenek a szeretett állat halálára.
Hogy kezeljük az elaltatást?
Izraeli kutatások szerint az eutanáziával elaltatott háziállat halála után az emberek 83 százaléka biztos abban, hogy jó döntést hozott. Úgy vélték, hogy méltóbb, a szenvedést minimalizáló halált biztosítottak állattársuknak.
Egy kanadai tanulmány szerint azonban a vizsgálatukban részt vevők 16 százaléka, akiknek háziállatát elaltatták, „gyilkosnak érezte magát". Egy amerikai kutatásban pedig a résztvevők 41 százaléka érzett bűntudatot, 4 százalékuk pedig öngyilkossági késztetéseket tapasztalt, miután beleegyezett kedvencének elaltatásába.
Hasonló témában: A kutyákhoz hasonlóan a macskákat is tanítanunk kellene − állítják a tudósok
A jogfosztott gyász akadályozza a feldolgozást
Fotó: Shutterstock
A kulturális hiedelmek, a kapcsolat jellege és intenzitása, a kötődési stílusok és a személyiség is befolyásolhatja a gazdik tapasztalatait az eutanáziával kapcsolatban. A veszteségnek ez a típusa társadalmilag még mindig kevésbé elfogadható. Ezt nevezzük jogfosztott gyásznak, amely olyan veszteségekre utal, amelyeket a társadalom nem értékel teljes mértékben, ezzel megnehezítve a nyilvános gyászt.
Robert Neiymeyer és John Jordan pszichológusok szerint a jogfosztott gyász az empátia hiányának következménye. Az emberek azért tagadják meg saját kedvencük gyászát, mert szégyellik azt.
Itt nem csak arról van szó, hogy az irodában vagy a kocsmában meg kell őrizni a hidegvérünket − a háziállatok gyásza elfogadhatatlan lehet a család számára is. Gyakori, hogy a gyász mélysége és az állatok halálával kapcsolatos társadalmi elvárások között nincs összhang.
A kutatások azt sugallják, hogy amikor az emberek gyötrődnek egy háziállat elvesztése miatt, a jogfosztott gyász megnehezíti számukra a vigasztalás, a poszttraumás növekedés és a gyógyulás megtalálását − visszafogja az érzelmek kifejezését, így megnehezítve azok feldolgozását.
A háziállatainkkal való kapcsolataink éppolyan jelentőségteljesek lehetnek, mint az egymással való kapcsolataink. Elvesztésük sem kevésbé fájdalmas, a gyászunk ezt tükrözi. Ha el tudjuk fogadni a haláluk felett érzett gyászt, enyhíthetjük a gazdik szenvedését.
Forrás: Science Alert
