Ameca
Getty Images

Humanoid robotok tartottak sajtótájékoztatót — volt, amelyik szerint jobban irányítanák a Földet

Az ENSZ szervezésében a múlt héten tartották az első ember-robot konferenciát, ahol a meghívottak a legfejlettebb humanoid robotokkal közösen vitathatták meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályokat, és hogy hogyan lehetne pozitív dolgokra felhasználni a technológiát. Volt pár érdekes válasz.

A robotok mintegy 3000 szakértőhöz csatlakoztak, hogy megpróbálják hasznosítani a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, például az éghajlatváltozással, az éhezéssel és a szociális ellátással kapcsolatban.

A svájci Genfben tartott eseményen a robotok mellett az alkotók is helyet foglaltak, akik nem tudhatták előre a válaszokat, mivel a legtöbb robot már generatív mesterséges intelligenciát használ, azaz a gépi tanulási algoritmusoknak és konfigurációknak köszönhetően képesek új és eredeti tartalmat létrehozni.

Arra a kérdésre, hogy vajon jobb vezetők lennének-e az embereknél, a Hanson Robotics által kifejlesztett Sophia egyértelmű választ adott.

Nagy dolgokat érhetünk el. A humanoid robotok képesek nagyobb hatékonysággal és eredményességgel irányítani, mint az emberi vezetők. Nem vagyunk elfogultak és nincsenek érzelmeink, amik elhomályosítják a döntéshozatalt, és óriási mennyiségű adatot vagyunk képesek gyorsan feldolgozni, hogy a legjobb döntést hozzuk.

– idézi az AP Sophiát, aki már egyszer ráhozta az emberiségre a frászt; ennek ellenére a jövőben bárki megvásárolhatja a hamarosan tömeggyártott robotot.

Ez is érdekelhet: Sorozatgyártásba kerül az emberiség elpusztításával fenyegető robot, Sophia

Sophia azért az emberekre is számít:

A mesterséges intelligencia képes elfogulatlan adatokat szolgáltatni, míg az ember képes biztosítani az érzelmi intelligenciát és a kreativitást a legjobb döntések meghozatalához. Együtt nagyszerű dolgokat érhetünk el

– mondta.

Az ENSZ mellett működő Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) vezetője, Doreen Bogdan-Martin nem látja ennyire fényesen a jövőt, és figyelmeztette az emberi résztvevőket, hogy az MI „rémálomszerű forgatókönyvhöz vezethet, amelyben munkahelyek milliói kerülnek veszélybe, és az ellenőrizetlen fejlődés mérhetetlen társadalmi nyugtalansághoz, geopolitikai instabilitáshoz és gazdasági egyenlőtlenségekhez vezet".

A már hétfőn idézettAmeca nem volt ennyire borúlátó, szerinte ez attól függ, hogyan alkalmazzák a mesterséges intelligenciát:

Óvatosnak kell lennünk, de egyben izgatottnak is, mert ezek a technológiák javíthatják az életünket

– válaszolta Ameca, aki arra a kérdésre, hogy az emberek valóban megbízhatnak-e a gépekben, azt mondta:

A bizalmat ki kell érdemelni, nem pedig megadni. Fontos, hogy a bizalmat az átláthatóságon keresztül építsük ki.

Olvasd el ezt is! Megkérdezték, fellázadna-e az alkotója ellen, kitérő választ adott a világ legemberibb robotj

Getty Images

Hamarosan 180 évig élhetünk? 

Az AP szerint az MI rohamos fejlődésével kapcsolatban a humanoid robotokkal foglalkozó testület megosztott volt abban a kérdésben, hogy szükség van-e a képességeik világszintű szabályozására, még akkor is, ha ez korlátozhatja a bennük rejlő lehetőségeket.

Nem hiszek a korlátozásokban, csak a lehetőségekben

– mondta a felvetésre a Desdemona nevű „női" humanoid.

Ai-Da, az első „robotművész" viszont a mesterséges intelligencia szabályozása mellett érvelt, és egyetértett a felvetéssel.

Óvatosnak kell lennünk a mesterséges intelligencia jövőbeli fejlődésével kapcsolatban. Sürgős vitára van szükség most

– válaszolta.

És ha már Ai-Da: Először beszélhetett egy robot parlamentben, de a vita közben elaludt

A sajtótájékoztató előtt Aidan Meller, Ai-Da alkotója az AFP-nek márr szintén azt nyilatkozta, hogy a szabályozások „nagy problémát jelentenek", mivel soha nem fogják utolérni azt a tempót, amit a fejlesztők produkálnak. Hozzátette:

szerinte a mesterséges intelligencia fejlődésének sebessége „megdöbbentő". Meller szerint nem elképzelhetetlen, hogy a biotechnológia és az MI fejlődésével az emberiség a küszöbén áll annak, hogy elérje a 150-180 éves átlagkort, de egyelőre ebből az emberek csak keveset láthatnak.


A figyelmetekbe ajánljuk