humanoid robot

Sorozatgyártásba kerül az emberiség elpusztításával fenyegető robot, Sophia

A Hanson Robotics által bemutatott Sophia nagy durranásnak számított 2016-ban: a robotokhoz képest meglepően élethű külseje és a viselkedése kitűnt társaitól, és az emberekkel való viszonya is újdonság volt a robotok között. A koronavírus-járvány miatt pedig úgy tűnik, most már több ezer hasonló robot kerülhet a piacra.

Azóta Sophia szinte már az egész világon tartott beszédeket (különböző nyelveken), számtalan műsorban interjút adott, és még egy titulust is kapott az ENSZ-től– ezzel ő volt az első nem emberi lény, aki címet kapott a szervezettől.

Ugyan voltak furcsa pillanatai is: amikor a robotot bemutatták, a Hanson Robotics vezérigazgatója, Dr. David Hanson megkérdezte Sophia-t, hogy el akarja- e pusztítani az emberiséget.

Sophia pedig habozás nélkül az „Oké, el fogom pusztítani az embereket" választ adta, amit egy vérfagyasztó mosoly is követett.

Ennek ellenére ma már vitathatatlanul a világ leghíresebb robotjaként tartják számon, de ahogy a Big Think cikkéből kiderül, nem sokáig lesz egyedülálló.

A Hanson Robotics bejelentette, hogy még idén megkezdi Sophia sorozatgyártását, hogy segítsen a világnak megbirkózni a világjárvánnyal.

Sophia , a szociális robot

A robotokat jellemzően egy-egy célra tervezik: van, amit főzésre vagy takarításra fejlesztenek, másokat orvosi feladatok céljából. Sophia pedig egy úgynevezett szociális robot, amelyet kifejezetten az emberekkel való interakciókra fejlesztettek.

Számos példát láttunk már hasonlóra: a Milo nevű szociális robot például autista gyerekeknek segít felismerni és kifejezni az érzelmeiket, a rákos gyerekekkel pedig nyugodt, baráti kapcsolatot ápol.

De a demenciával küzdő időseknek is kifejlesztették már PARO-t, a fókarobotot, ahogy a csak félig humanoid Pepper a bankokban, irodákban és éttermekben köszönti és segíti az ügyfeleket.

A hozzám hasonló szociális robotok betegeket vagy időseket gondozhatnak

– ezt már Sophia mondta saját magáról.

A világjárvány pedig felerősíttette ezeket az igényeket. A pandémia következtében ma már egyre több idősotthon tart igényt a szociális robotokra, mivel a személyes interakciók száma – érthető okokból – radikálisan lecsökkent. A humanoid külső miatt pedig az elmagányosodott vagy elszigetelődött emberek számára rendkívül hasznosak lehetnek a Sophia-hoz hasonló robotok.

"Segíthetek a kommunikációban vagy a terápiákban és szociális támaszt nyújthatok még a nehéz helyzetekben is"

– ismertette Sophia a munkakörét.

A tervek szerint már az év végére több ezer darabot legyárthatnak a robotból, de pontos információkat még nem közölt a vállalat.


A figyelmetekbe ajánljuk