robotkonyha

A százmilliós konyharobot, ami 5000 recept közül választ, és még el is mosogat

Megkönnyítheti azok életét, akik a konyha közelébe sem szeretnek menni, viszont elszomoríthatja azokat, akik a főzés mestereinek gondolták magukat.

Újabb területet nyert magának a robotika. Már a konyhában is kész leváltani az emberi kezet, nem is akárhogy. Nehéz legyőzni egy olyan robotot, amely 5000 receptet képes elkészíteni egy gombnyomásra. Ráadásul a Moley nevű konyharobot a főzőcskézés után még szó nélkül el is mosogat, és a konyhapultot is rendbe rakja.

Mindezt egy orosz matematikus-informatikusnak köszönhetjük, Mark Oleyniknek, kiegészülve Tim Andersonnal, a BBC MasterChef 2011-es sorozatának győztesével. Oleynik tervezett, Anderson pedig a konyhai tudást adta. Elmondásuk szerint az alapötlet onnan indult, hogy a robottulajdonos standard éttermi ételeket kapjon anélkül, hogy az ujját is megmozdítaná vagy étteremből kellene rendelnie.

A robotot két karral látták el, amelyek könnyen megismétlik az emberi kéz mozgását. Így például könnyen elérheti az okoshütőszekrényből a hozzávalókat és a fakanalat is jól forgatja. A mosogatásról nem is beszélve. A terveket már jó pár éve bemutatták, de most Oleynik egy videóban élesben is bemutatta a szerkezetet.

A kényelemnek természetesen borsos ára van: nagyjából 330 000 dollár (átszámítva közel százmillió forint). Mindezek ellenére úgy tűnik érdeklődnek a termék iránt, mivel már több mint ezer kérdést kapott a technológia az értékesítéssel kapcsolatban.

(luxurylaunches)

A figyelmetekbe ajánljuk