csillagok

Szabad szemmel is látható lesz az égbolton a hatalmas nóvarobbanás

Ritka égi jelenségnek lehetünk nemsokára szemtanúi. Noha az esemény 3000 fényévnyire lesz tőlünk, teleszkóp nélkül is láthatjuk majd a látványos robbanást.



Hamarosan olyan jelenséget láthatunk az égbolton, amire utoljára 1946-ban volt példa

– írja a ScienceAlert.

A T Coronae Borealis nevű fehér törpe (ez a csillagfejlődés végső stádiuma – a szerk.) úgynevezett nóvává változik, vagyis felrobban.

A nóva úgy alakul ki, hogy egy fehér törpe és egy vörös óriás közel kerül egymáshoz, azaz kettőscsillaggá válik. Ilyenkor a nagyobb méretű csillagból hidrogénben gazdag gáz áramlik a kisebbik felé, amely elnyeli azt, emiatt pedig egyre melegebbé válik. Ez egy bizonyos idő után – körülbelül 80 évente – termonukleáris robbanáshoz vezet, ahogy az már megtörtént 1946-ban is.

Ez is érdekelhet: Először sikerült áramot közvetíteni a Földre egy műholdról

Ez a jelenség nem egyedi, azonban a T Coronae Borealis robbanásában az a különleges, hogy – dacára a 3000 fényévnyi távolságnak – szabad szemmel is látható lesz, 78 éve is tisztán kivehető volt az éjszakai égbolton.

Na de mit kell tennünk ahhoz, hogy mi se maradjunk le az égi tűzijátékról?

Először is kövessük be a NASA ezzel foglalkozó fiókját az X-en, amely minden hasonló égi jelenségről tájékoztatja a közvéleményt.

Ha már tudjuk, hogy mikor történik a robbanás, töltsünk le egy csillagfelismerő appot okostelefonunkra, hogy be tudjuk azonosítani a T Coronae Borealist. Ha ez is megvan, távolodjunk el minél jobban a fényszennyezett városoktól, hogy semmi se homályosítsa el a csillagos eget. Végezetül pedig ügyeljünk arra, hogy már legalább fél órával a várva várt esemény előtt szoktassuk a szemünket a sötét égbolthoz, hogy még tisztábban ki tudjuk majd venni a robbanás fényét.

Nem érdemes lemaradni: legközelebb 2100 környékén gyönyörködhetnénk ebben a jelenségben.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Lehet, hogy egy üstökösnek köszönhetjük az élet építőköveit

A hobbicsillagászoknak egyébként nem csak a nóvarobbanás miatt lesz izgalmas év az idei: április 8-án teljes napfogyatkozás lesz az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, de egy ritka zöld üstökös is felbukkan majd az égbolton.

A figyelmetekbe ajánljuk