Csillagászok meghatározták, hol ér véget a Tejútrendszer – meglepő helyen húzódik a határ
A Tejútrendszer határának kérdése elsőre egyszerűnek tűnik, valójában azonban régóta az egyik legnehezebben megválaszolható probléma a csillagászatban. Mivel a galaxis belsejében élünk, kívülről nem látjuk az egész szerkezetét, ráadásul a „széle” sem egy éles vonal: a csillagok sűrűsége fokozatosan csökken, nem egyik pillanatról a másikra ér véget.
Egy nemrég publikált kutatás most mégis közelebb vitt a válaszhoz. A Dr. Karl Fiteni vezette nemzetközi kutatócsoport – amelynek munkájában a Máltai Egyetem, valamint több európai és tengerentúli intézmény szakemberei is részt vettek – azt állítja, hogy a Tejútrendszer határát nem a csillagok eloszlása, hanem a csillagkeletkezés alapján érdemes meghatározni. A kutatás szerint ez a „valódi perem” nagyjából 40 ezer fényévnyire húzódik a galaxis középpontjától.
A csapat több mint százezer óriáscsillag adatait elemezte különböző égboltfelmérésekből. A csillagok korát és helyzetét összevetve egy jellegzetes mintázat rajzolódott ki: a galaxis középpontjához közelebb eső csillagok idősebbek, majd egy bizonyos távolságig egyre fiatalabbak lesznek, ezt követően viszont ismét idősebb populáció jelenik meg. Ez az úgynevezett „U-alakú” eloszlás éppen ott fordul meg, ahol a csillagkeletkezés gyakorlatilag leáll – vagyis ahol a galaxis aktív része véget ér.
Ahogy a ScienceAlert is említi, ez nem azt jelenti, hogy a határon túl nincs semmi. A külső régiókban is találunk csillagokat, csakhogy ezek többsége nem ott született. A kutatók szerint az évmilliárdok során a galaxis belső területein keletkezett csillagok egy része lassan kifelé sodródott, például a spirálkarok gravitációs hatása vagy a központi rúd dinamikája miatt.
Felmerül a kérdés: miért áll le éppen ezen a távolságon a csillagkeletkezés? A tanulmány több lehetséges magyarázatot is felvet. Az egyik szerint a galaxis központi szerkezete olyan gravitációs hatást hoz létre, amely megzavarja a gáz áramlását. Egy másik lehetőség, hogy a galaxis síkja ezen a ponton meghajlik, ami szétszórja a csillagképződéshez szükséges anyagot. Az is elképzelhető, hogy a gáz egyszerűen túl ritkává válik ahhoz, hogy új csillagok szülessenek.
A kutatás nem csupán egy számot ad a Tejútrendszer méretére, hanem pontosabb képet is nyújt arról, hogyan épül fel a galaxis. Az eredmények alapján a Tejútrendszer úgynevezett II-es típusú koronggalaxis, amelynél a csillagok eloszlása a külső régiókban meredekebben csökken – ez a szerkezet a hasonló galaxisok jelentős részére jellemző.
A határ kijelölése végső soron nem egy éles vonalat jelent, hanem egy átmenetet. Egy pontot, ahol a galaxis aktív, csillagokat létrehozó belső világa lassan átadja a helyét a csendesebb, ritkább külső térnek. Ez a felismerés a Tejútrendszerről alkotott képünket is finomítja, és abban is segít, hogy jobban értsük azt a környezetet, amelyben a Naprendszerünk is helyet kap.
Olvasd el ezt is!